Ma este 21 óra 15 perckor, Nagypénteken, XIV. Leó pápa a Colosseumnál vezeti a „Via Crucis” szertartást, amelyet világszerte közvetítenek.

Az idei nagypénteki keresztút állomásaihoz javasolt elmélkedések és imák szövegeit Francesco Patton O.F.M. atya írta.

Bevezetés

A Via Dolorosa Jeruzsálem óvárosának szűk utcáin kanyarog végig, és arra hív, hogy járjuk be újra Jézus útját elítélésének helyétől egészen keresztre feszítésének és eltemetésének helyszínéig, amely egyben feltámadásának helye is.

Ez nem egy áhítatos és csendes emberek körében megtett út. Ahogyan Jézus idejében, most is kaotikus, zavaros és zajos környezetben járunk; olyanok között, akik osztoznak a Benne való hitben, de olyanok között is, akik gúnyolódnak és gyalázzák Őt. Ilyen a mindennapi élet.

A Keresztút nem azoknak az útja, akik a steril áhítat és az elvont elmélyedés világában élnek, hanem azoké, akik tudják: a hitet, a reményt és a szeretetet a valós világban kell megtestesíteniük. Ott, ahol a hívőnek folyamatos kihívásokkal kell szembenéznie, és ahol szüntelenül sajátjává kell tennie Jézus járásmódját.

Assisi Szent Ferenc, akinek halálának nyolcszázadik évfordulójára emlékezünk az idén, Péter apostol szavait kölcsönözve írja le keresztény életünket: emlékeztet, hogy arra kaptunk hivatást, hogy »kövessük Krisztus nyomdokait, aki barátjának nevezte árulóját, és önként kínálta fel magát keresztre feszítőinek« (Rnb XXII, 2: FF 56; vö. 1Pt 2,21). A Szegényecske arra buzdít minket, hogy szegezzük tekintetünket Jézusra: »Figyeljük csak meg jól, testvéreim mindnyájan, a jó pásztort, aki juhai megmentéséért vállalta a kereszt gyötrelmeit« (Amm VI: FF 155).

Ezen a keresztúton járva fogadjuk el tehát Szent Ferenc felhívását: olyan utat járjunk be Jézus nyomdokain, amely nem csupán rituális vagy értelmi jellegű, hanem egész személyünket és egész életünket bevonja: »Vigyétek felajánlásul testeiteket, és vegyétek vállatokra az Ő szent keresztjét, s kövessétek mindvégig legszentebb parancsait« (UffPass XV, 13: FF 303).

I. stáció

Jézust halálra ítélik

János evangéliumából (19,9–11)

[Pilátus] ismét bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: „Honnan való vagy?” De Jézus nem felelt neki. Pilátus ezért így szólt hozzá: „Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és hatalmam van arra is, hogy keresztre feszíttesselek?” Jézus így felelt: „Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem a kezedre adott, nagyobb a bűne.”

Szent Ferenc írásaiból (2Lfed 28–29: FF 191)

Azok pedig, akik megkapták a hatalmat mások megítélésére, irgalmassággal gyakorolják az ítéletet, amint ők maguk is irgalmasságot akarnak nyerni az Úrtól; mert az ítélet irgalmatlan lesz azokhoz, akik nem cselekedtek irgalmasságot.

Uram Jézus, a Pilátussal folytatott párbeszédedben leleplezel minden emberi hatalmi gőgöt. Ma is vannak, akik azt hiszik, korlátlan tekintélyt kaptak, és úgy vélik, tetszésük szerint élhetnek és visszaélhetnek vele. A római helytartóhoz intézett szavaid nem hagynak helyet a kétértelműségnek: »Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked« (Jn 19,11).

Assisi Szent Ferenc, aki egyszerűen csak a Te nyomdokaidat igyekezett követni, emlékeztet minket: minden hatalomnak számot kell adnia Isten előtt a kapott hatalom gyakorlásának módjáról. Az ítélkezés hatalmáról, de a háború indításának vagy befejezésének hatalmáról is; a hatalomról, amellyel erőszakra vagy békére nevelünk; amellyel a bosszúvágyat vagy a megbékélés szándékát tápláljuk; a hatalomról, amellyel a gazdaságot a népek elnyomására vagy a nyomorból való felszabadítására használjuk; amellyel az emberi méltóságot eltiporjuk vagy oltalmazzuk; s végül arról a hatalomról, amellyel az életet szolgáljuk és védelmezzük, vagy éppen elutasítjuk és elfojtjuk azt.

Saját hatalmával a mindennapi életben is mindenkinek el kell számolnia. Te, Jézus, így szólsz hozzá: Élj jól a neked adott hatalommal, és ne feledd: bármit teszel egy embertestvéreddel – különösen, ha kicsiny és törékeny –, azt Velem teszed. És egy napon Nekem kell majd elszámolnod érte.

Imádkozzunk így: Emlékeztess engem, Jézus!

Hogy Te minden elítélt emberrel azonosulsz:
Emlékeztess engem, Jézus!

Hogy ne engedjem, hogy előítéletek vezéreljenek:
Emlékeztess engem, Jézus!

Hogy az igazi hatalom a szeretet hatalma:
Emlékeztess engem, Jézus!

Hogy az irgalmasság diadalt arat az ítélet felett:
Emlékeztess engem, Jézus!

Hogy a jót akkor is választanom kell, ha áldozatba kerül:
Emlékeztess engem, Jézus!

II. stáció

Jézus vállára veszi a keresztet

János evangéliumából (19,14–17)

A húsvéti készület napja volt, dél felé járt az idő. Pilátus így szólt a zsidókhoz: „Íme, a királyotok!” Azok pedig így kiáltoztak: „Vidd el, vidd el! Feszítsd meg őt!” Pilátus megkérdezte tőlük: „A királyotokat feszítsem meg?” A főpapok azt válaszolták: „Nincs királyunk, csak császárunk!” Akkor kiszolgáltatta őt nekik, hogy feszítsék meg. Átvették tehát Jézust. Ő pedig saját maga vitte keresztjét, és elindult az úgynevezett Koponya-helyre, amelyet héberül Golgotának hívnak.

Szent Ferenc írásaiból (Amm V, 7–8: FF 154)

Még ha szebb és gazdagabb volnál is mindenkinél, és csodálatos dolgokat művelnél, például ördögöket űznél, mindezek akadályul szolgálnának neked, és semmi sem volna belőlük a tiéd, és semmiképpen sem dicsekedhetnél velük. Csak egy dologgal dicsekedhetünk: erőtlenségeinkkel, és azzal, hogy naponta vállunkra vesszük Urunk, Jézus Krisztus szent keresztjét.

A »kereszt« szó inkább elutasítást vált ki belőlünk, semmint vágyat. Hamarabb támad fel bennünk a kísértés, hogy megfutamodjunk előle, mint a vágyakozás, hogy átöleljük.

Jézusom, biztos vagyok benne, hogy így volt ez akkor is, amikor a keresztet a válladra helyezték. Hiszen a Getszemáni-kertben kérted az Atyát, hogy távolítsa el tőled ezt a kelyhet, ámbár mindenestül az Ő akaratát kívántad teljesíteni. A kereszt volt a legborzalmasabb és legfájdalmasabb kivégzési mód, amelyet a rabszolgáknak, a megrögzött bűnözőknek és az Isten előtt átkozottaknak tartottak fenn.

Mégis átölelted és válladra vetted, majd hagytad, hogy hordozzon téged. Nem azért, mert szép vagy vonzó lett volna, hanem irántunk való szeretetből. Súlyos terhét felemelve tudtad, hogy minket emelsz ki a ránk nehezedő rossz súlya alól, és magadra veszed a bűnt, amely tönkreteszi életünket. Azzal, hogy átölelted és válladra vetted a keresztet, a mi törékenységünket ölelted át, és a mi emberségünket vetted magadra. Magadra vállaltad szolgaságainkat, bűneinket és még a mi átkunkat is.

Szabadíts meg minket, Jézus, a kereszttől való félelemtől! Add meg nekünk a kegyelmet, hogy kövessünk Téged a Te utadon, és ne legyen más dicsőségünk, mint a Te kereszted.

Imádkozzunk így: Szabadíts meg minket, Uram!

Az emberi dicsőség utáni vágytól:
Szabadíts meg minket, Uram!

A kísértéstől, hogy ne vegyünk tudomást a szenvedőkről:
Szabadíts meg minket, Uram!

Attól, hogy csak önmagunkkal törődjünk:
Szabadíts meg minket, Uram!

A hűséges elköteleződéstől való félelemtől:
Szabadíts meg minket, Uram!

A kereszttől való félelemtől és annak elutasításától:
Szabadíts meg minket, Uram!

III. stáció

Jézus először esik el a kereszt súlya alatt

János evangéliumából (12,24–25)

Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe és nem hal el, egymaga marad; de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ezen a világban, megőrzi azt az örök életre.

Szent Ferenc írásaiból (Amm XXII, 3: FF 172)

Boldog az a szolga, aki nem siet kimenteni magát, hanem alázatosan elviseli a szégyent és a feddést valamilyen bűnért, még akkor is, ha nem követett el hibát.

Jézusom, az életed folyamatos megalázkodás és alászállás volt. Noha Isten voltál, kiüresítetted magad, hogy emberré válj. Gazdag létedre szegénnyé lettél értünk. Küldetésed végéhez érve pedig, miközben válladon hordoztad az egész emberiség súlyát, a Via Dolorosa kemény köveire rogytál – arra az útra, amelyet a halálraítéltek tettek meg Jeruzsálem népe előtt, amely úgy sereglett oda, mintha csak látványosságra várna.

Ez egy még mélyebb alászállás elővételezése: a leszállás a holtak birodalmába, aláhullás a halál titkába, ahová e földi élet végén mindannyian eljutunk. A Te bukásod azonban a földbe hulló búzaszemé, amely kész meghalni, hogy gyümölcsöt teremjen.

Segíts nekünk is, hogy a »lenti« helyet válasszuk, mások lábánál, ahelyett, hogy felül kerekednénk és uralkodnánk rajtuk. Segíts, hogy bukásaink és megaláztatásaink tapasztalatából is megtanuljuk az alázat útját, és békével tudjuk hordozni az elszenvedett bántásokat és igazságtalanságokat.

Add, hogy érezzük közelségedet, kiváltképpen akkor, amikor elbukunk; legyen ez oly közeli jelenlét, hogy felismerjük: Te vagy az, aki felemelsz és újra útnak indítasz minket. Add, hogy mi is megtanuljunk bízni a földben, miként a búzaszem, tudva, hogy a halál – Neked köszönhetően – az örök élet anyaméhe.

Imádkozzunk így: Emelj fel minket, Jézus!

Amikor törékenységünk miatt elesünk:
Emelj fel minket, Jézus!

Amikor azért esünk el, mert valaki gáncsot vet nekünk:
Emelj fel minket, Jézus!

Amikor rossz döntéseink miatt elesünk:
Emelj fel minket, Jézus!

Amikor kétségbeesésbe esünk:
Emelj fel minket, Jézus!

Amikor a halál titkába hullunk:
Emelj fel minket, Jézus!

IV. stáció

Jézus találkozik édesanyjával

János evangéliumából (19,25–27)

Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a fiad!« Azután azt mondta a tanítványnak: »Íme, a te anyád!« És attól az órától fogva házába fogadta őt a tanítvány.

Szent Ferenc írásaiból (Rb VI, 8: FF 91)

Mindegyikük őszintén tárja fel szükségleteit a másiknak, mert ha az anya táplálja és szereti testi fiát, mennyivel gondosabban kell szeretnie és táplálnia mindenkinek a maga lelki testvérét?

Természetes, hogy édesanyánk ott van életünk kezdetén. De nem természetes, hogy az anya mellettünk álljon a halálunk óráján, mert ez azt jelenti, hogy az életet kitépték a kezünkből: betegség, baleset, erőszak vagy kétségbeesés által. Mária, az az asszony, akitől Te, Jézus, születtél, melletted van a Kálváriára vezető utadon is, és ott áll veled a kereszt alatt.

Arra kéred őt, hogy adjon életet újra, és továbbra is legyen anyja a szeretett tanítványnak, mindannyiunknak, az Egyháznak és ennek az új emberiségnek, amely éppen abban az órában születik, amikor Te életedet adod és meghalsz. Küldetésed legünnepélyesebb órájában, mielőtt mindent beteljesítenél, mindenekelőtt őt kéred, hogy fogadjon be mindannyiunkat; és csak azután kéred tőlünk, hogy fogadjuk be őt. Mert az Anya mindig megelőz minket. A kánai menyegzőn még Téged is megelőzött.

Ó, Mária, tekints gyengédséggel mindannyiunkra, de különösen arra a sok – fájdalmasan sok – édesanyára, akik ma is hozzád hasonlóan látják gyermekeik letartóztatását, megkínzását, elítélését és halálát. Tekints gyengédséggel azokra az anyákra, akiket az éjszaka közepén szívszaggató hír ébreszt fel, és azokra, akik kórházi ágy mellett virrasztanak elalvó gyermekük felett. Nekünk pedig adj anyai szívet, hogy megértsük és magunkévá tegyük mások szenvedését, és így is megtanuljuk: mit jelent szeretni.

Imádkozzunk így: Vigasztalj minket, ó Anyánk!

Az édesanyákat, akik elvesztették gyermekeiket:
Vigasztalj minket, ó Anyánk!

Az árvákat, különösen a háborúk miatt árván maradottakat:
Vigasztalj minket, ó Anyánk!

A migránsokat, a belső menekülteket és a hontalanokat:
Vigasztalj minket, ó Anyánk!

Azokat, akik kínzást és igazságtalan büntetést szenvednek:
Vigasztalj minket, ó Anyánk!

A kétségbeesetteket, akik elveszítették életük értelmét:
Vigasztalj minket, ó Anyánk!

Azokat, akik magányosan halnak meg:
Vigasztalj minket, ó Anyánk!

V. stáció

Cirenei Simon segíti Jézusnak a keresztet hordozni

Márk evangéliumából (15,21)

Kényszerítettek egy arra járót, a mezőről jövő cirenei Simont, Sándor és Rufusz apját, hogy vigye a keresztjét.

Szent Ferenc írásaiból (Amm XVIII, 1: FF 167)

Boldog az az ember, aki támogatja felebarátját annak gyengeségében, annyira, amennyire szeretné, hogy őt is támogassák, ha hasonló helyzetbe kerülne.

Cirenei Simon nem önként jelentkezett. Nem jószántából vállalta a gondoskodást, Jézus, hogy segítsen Neked a kereszt hordozásában. Valószínűleg alig tudta, ki vagy. Mégis, miközben segített a keresztet vinni, valami megváltozott benne: olyannyira, hogy átadta fiainak, Sándornak és Rufusznak a Veled közösen megtett út mély értelmét, és ők az első keresztény közösségben Húsvétod tanúivá váltak.

Ma is sokan vannak a világ minden táján, akik úgy döntenek: jót tesznek másokkal. Önkéntesek ezrei kockáztatják életüket szélsőséges körülmények között, hogy segítsenek azokon, akiknek élelemre, oktatásra, orvosi ellátásra vagy igazságra van szükségük. Sokan közülük nem is hisznek Benned, mégis – ha öntudatlanul is – segítenek Neked a kereszt hordozásában; és miközben hús-vér emberekről gondoskodnak, valójában – ismételten – Teveled teszik azt.

Add meg nekünk, Uram, hogy mi is megtanuljuk megadni felebarátunknak azt a támogatást, amelyet magunknak is kívánnánk, ha hasonló helyzetbe kerülnénk. Segíts, hogy ne szavakkal, hanem tettekkel és igazsággal legyünk együttérző és könyörületes emberek.

Imádkozzunk így: Tégy minket figyelmessé, Uram!

Azokra, akikkel utunk során találkozunk:
Tégy minket figyelmessé, Uram!

A szegényekre, a szenvedőkre és a kirekesztettekre:
Tégy minket figyelmessé, Uram!

Azokra, akik magukra maradnak és elhagyatottak:
Tégy minket figyelmessé, Uram!

Azokra, akik lemaradnak és elbuknak:
Tégy minket figyelmessé, Uram!

Azokra, akik nem találnak meghallgatásra:
Tégy minket figyelmessé, Uram!

VI. stáció

Veronika megtörli Jézus arcát

János evangéliumából (12,20–21)

Azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából volt, és kérték őt: »Uram, látni szeretnénk Jézust!«

Szent Ferenc írásaiból (Pat 4: FF 269)

Jöjjön el a Te országod: hogy Te uralkodj bennünk a kegyelem által, és vezess el minket a Te országodba, ahol színed látása fátyoltalan, szereteted tökéletes, a Veled való közösség boldogító, és a Benned való gyönyörködés vég nélküli.

Akit a zsoltáros úgy énekelt meg, mint »szebb az emberek fiai között« (Zsolt 45,3), az most az Izajás által megjövendölt szenvedő Szolga vonásait viseli, akinek »nincs ékessége, sem szépsége, hogy megnéznénk őt, nincs olyan külseje, hogy tetszésünket nyerné« (Iz 53,2).

Veronika a Te képmásod őrzője, Jézus. Ezt az irgalmasság gesztusának köszönhetően nyerte el: azzal, hogy megtörölte vérrel és porral borított arcodat. Veronika nem egy beállított kép emlékét adja át nekünk, hanem a fájdalmak emberéét, aki saját sebei által gyógyított meg minket.

Segíts nekünk, Jézus, hogy ébren tartsuk a vágyat: látni akarjuk Arcodat. Add meg nekünk azt a kegyelmet, amelyben az apostolokat részesítetted, hogy ragyogónak és megdicsőültnek lássunk Téged. De mindenekelőtt segíts, hogy olyan éber tekintetünk legyen, mint Veronikának, aki felismer Téged eltorzult szépségedben is. Tégy képessé minket, hogy ma is megtöröljük Arcodat, melyet por és vér borít, s melyet elcsúfít minden olyan tett, amely lábbal tiporja bármely emberi személy méltóságát.

Imádkozzunk így: Segíts, hogy felismerjünk Téged, Jézus!

Amikor Arcod eltorzult:
Segíts, hogy felismerjünk Téged, Jézus!

Minden előítéletekkel sújtott emberben:
Segíts, hogy felismerjünk Téged, Jézus!

A méltóságától megfosztott szegényben:
Segíts, hogy felismerjünk Téged, Jézus!

Az emberkereskedelem áldozataivá vált és rabszolgasorsba taszított nőkben:
Segíts, hogy felismerjünk Téged, Jézus!

A gyermekekben, akiktől elrabolták a gyermekkort és akiktől megvonták a jövőt:
Segíts, hogy felismerjünk Téged, Jézus!

VII. stáció

Jézus másodszor esik el a kereszt alatt

János evangéliumából (13,3–5)

Jézus tudva, hogy az Atya mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez megy vissza, felkelt az asztaltól, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és a dereka köré kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a derekára kötött kendővel.

Szent Ferenc írásaiból (Rnb V, 13-14: FF 20)

Egyik testvér se tegyen rosszat a másiknak, és ne is mondjon rosszat róla; hanem inkább a Lélekből fakadó szeretet által, készségesen szolgáljanak és engedelmeskedjenek egymásnak.

Egész életed, Jézus, folyamatos lehajlás és megalázkodás volt. Amikor az utolsó vacsorán megmostad a tanítványok lábát, példát, tanítást és jövendölést hagytál ránk: a szolgálat példáját, a testvéri szeretet tanítását és az életáldozat próféciáját. Assisi Szent Ferencet oly mélyen megérintette ez a Te alázatod, hogy lelkünkre kötötte: mossuk meg egymás lábát, vagyis legyünk mindig készek testvéreink szolgálatára. És azt akarta, hogy éppen ezt az evangéliumot olvassák fel neki nyolc évszázaddal ezelőtt, október 3-án este, közvetlenül halála előtt.

Abban, hogy mindvégig szerettél minket, egészen életed feláldozásáig, már benne rejlik feltámadásod jövendölése is, hiszen az ilyen mérhetetlen szeretet erősebb a halálnál. Az ilyen nagy szeretet feltárja a szeretet végső értelmét: hogy bevezessen minket Isten saját életébe.

Amikor elesel, Jézus, azért teszed, hogy felemelj minket bukásainkból. Amikor elesel, azért teszed, hogy talpra állítsd azokat, akiket a földre sújt az igazságtalanság, a hazugság, a kizsákmányolás minden formája és az erőszak minden típusa; a nyomor, melyet a közjó helyett az egyéni haszonra törekvő gazdaság idéz elő. Amikor elesel, azért teszed, hogy engem is felemelj.

Imádkozzunk így: Emelj fel minket, Uram!

Amikor bűneink súlya a földre sújt minket:
Emelj fel minket, Uram!

Amikor a felelősség terhe ránk nehezedik:
Emelj fel minket, Uram!

Amikor a depresszió mélységébe kerülünk:
Emelj fel minket, Uram!

Amikor hűtlenek leszünk döntéseinkhez:
Emelj fel minket, Uram!

Amikor beszippant minket egy függőség:
Emelj fel minket, Uram!

VIII. stáció

Jézus találkozik a síró asszonyokkal

Lukács evangéliumából (23,27–31)

Nagy népsokaság követte őt, köztük asszonyok is, akik verték mellüket és siratták őt. Jézus azonban feléjük fordult, és így szólt: »Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok, hanem magatok és gyermekeitek miatt! Mert íme, jönnek napok, amikor azt mondják majd: Boldogok a meddők, a méhek, melyek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak. Akkor majd mondják a hegyeknek: Essetek ránk! – és a halmoknak: Takarjatok el minket! Mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik majd a szárazzal?«

Szent Ferenc írásaiból (Pater 5: FF 270)

Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is: hogy teljes szívünkből szeressünk Téged, szüntelenül Reád gondolva; teljes lelkünkből, szüntelenül Téged vágyva; teljes elménkből, minden szándékunkat feléd irányítva és mindenben a Te tiszteletedet keresve; és minden erőnkkel, minden energiánkat, valamint testünk és lelkünk minden érzékét szereteted dicséretére szentelve, és semmi másra; és hogy úgy szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat, minden erőnkkel vonzva mindenkit a Te szeretetedhez, úgy örülve mások javának, mintha a magunké volna, a bajban pedig együtt érezve velük, és senkit meg nem bántva.

Jézus, a nők igehirdetésed kezdetétől fogva mindig követtek és szolgáltak Téged. Most is itt vannak, még a kereszt alatt is. Ahol szenvedés vagy szükség mutatkozik, a nők jelen vannak: a kórházakban és az idősek otthonában, a terápiás és befogadó közösségekben, a legvédtelenebb kiskorúakat befogadó családot pótló otthonokban; a misszió legtávolabbi őrhelyein iskolákat és rendelőket nyitnak, a háborús és konfliktusövezetekben pedig segítik a sebesülteket és vigasztalják a túlélőket.

A nők komolyan vettek Téged; komolyan vették kemény szavaidat is: évszázadok óta siratják magukat és gyermekeiket. Azokat, akiket tüntetéseken hurcoltak el és börtönöztek be; akiket a könyörületet nem ismerő politika deportált; akik hajótörést szenvedtek a remény kétségbeesett vándorútjain; akiket megtizedeltek a háborús övezetekben, és akiket megsemmisítettek a haláltáborokban.

Az asszonyok továbbra is sírnak. Adj mindannyiunknak, Uram, könyörületes szívet, anyai szívet, és képességet arra, hogy a magunkénak érezzük mások szenvedését. Adj nekünk még könnyeket, Uram, hogy lelkiismeretünk ne enyésszen el az önzés ködében, és megmaradhassunk embernek.

Imádkozzunk így: Add meg nekünk a könnyek adományát, Uram!

Hogy sirassuk a háborúk pusztításait:
Add meg nekünk a könnyek adományát, Uram!

Hogy sirassuk a mészárlásokat és a népirtásokat:
Add meg nekünk a könnyek adományát, Uram!

Hogy együtt sírjunk az anyákkal és a hitvesekkel:
Add meg nekünk a könnyek adományát, Uram!

Hogy sirassuk a hatalmaskodók cinizmusát:
Add meg nekünk a könnyek adományát, Uram!

Hogy sirassuk saját közönyünket:
Add meg nekünk a könnyek adományát, Uram!

IX. stáció

Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt

János evangéliumából (14,6–7)

Jézus így szólt [Tamáshoz]: »Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jön az Atyához, csak általam. Ha megismertetek volna engem, Atyámat is ismernétek; de mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt.«

Szent Ferenc írásaiból (Rnb XXIII, 3: FF 64)

Hálát adunk Neked, mert amint Fiad által teremtettél minket, úgy szent szeretetednél fogva, amellyel szerettél bennünket, ugyanazt az igaz Istent és igaz embert a dicsőséges, mindenkor Szűz, legboldogabb Máriától megszületni hagytad, és az Ő keresztje, vére és halála által a fogságból megváltani akartál minket.

Te, aki »értünk az úton születtél« (Szent Ferenc, UffPass XV,7: FF 303), most harmadszor esel el a fájdalmas úton, mely a Kálváriára vezet.

Háromszori elesésed arra emlékeztet minket: nincs olyan bukásunk, amelyben ne lennél mellettünk. Igen, mert Te minden gyarlóságunkban mellettünk állsz; fel tudsz és fel is akarsz emelni minket minden elesésünkből, mert azt akarod, hogy Veled együtt mindannyian eljussunk az Atyához, és megleljük az életet – azt az igazit, azt az örökkévalót, amelyet többé semmi és senki nem ragadhat el tőlünk.

A nyomdokaidban járva nem az számít, hányszor esünk el; egyedül az számít, hogy Te mellettünk vagy, és kész vagy újra meg újra, számtalan alkalommal talpra állítani minket, mert szereteted, megbocsátásod és irgalmad végtelenül nagyobb a mi gyarlóságunknál.

Támogass minket hitetlenségünkben, és add meg a kegyelmet, hogy higgyük: Te képes vagy talpra állítani minket.

Imádkozzunk így: Használj minket eszközödül, Jézus!

Hogy felemeljük mindazokat, akik elesnek:
Használj minket eszközödül, Jézus!

Hogy felemeljük azokat, akik a földön maradnak:
Használj minket eszközödül, Jézus!

Hogy felemeljük a leggyarlóbbakat:
Használj minket eszközödül, Jézus!

Hogy felemeljük azokat, akikről úgy véljük: „maguknak keresték a bajt”:
Használj minket eszközödül, Jézus!

Hogy felemeljük azokat, akik menthetetlennek tűnnek:
Használj minket eszközödül, Jézus!

X. stáció

Jézust megfosztják ruháitól

János evangéliumából (19,23–24)

A katonák, miután keresztre feszítették Jézust, fogták a ruháit, és négy részre osztották, minden katonának egy részt, majd fogták a köntösét is. A köntös varratlan volt, felülről végig egybeszőve. Ezért így szóltak egymáshoz: »Ne hasítsuk szét, hanem vessünk rá sorsot, kié legyen!« Így teljesedett be az Írás: »Megosztották maguk között ruháimat, és köntömömre sorsot vetettek.« A katonák valóban így tettek.

Szent Ferenc írásaiból (LOrd, 28-29: FF 221)

Lássátok, testvéreim, Isten alázatát, és öntsétek ki előtte szíveteket; alázkodjatok meg ti is, hogy Ő felmagasztaljon benneteket. Semmit ne tartsatok meg tehát magatoknak magatokból, hogy egészen fogadjon be titeket az, aki önmagát egészen nektek adja.

Te magad, Jézus, választottad azt, hogy lemondasz isteni dicsőségedről, hogy magadra öltsd »emberi mivoltunk és gyarlóságunk valóságos testét« (Szent Ferenc, 2Lfed 4: FF 181). Most pedig letépik Rólad a ruhát, abban a kegyetlen törekvésben, hogy megalázzanak, és megfosszanak még emberi méltóságodtól is.

Ez a törekvés napjainkban is szüntelenül ismétlődik. Gyakorolják az önkényuralmi rendszerek, amikor kényszerítik a foglyokat, hogy félmeztelenül maradjanak a kopár cellákban vagy udvarokon. Gyakorolják a kínzók, akik nem érik be a ruha letépésével, hanem a bőrt és a húst is szaggatják. Gyakorolják mindazok, akik az emberi méltóságot sértő motozási és ellenőrzési formákat engedélyeznek vagy alkalmaznak. Gyakorolják az erőszaktevők és a bántalmazók, akik tárgyként kezelik áldozataikat. Gyakorolja a szórakoztatóipar, amikor a meztelenséggel kérkedik a nagyobb nézettségért. Gyakorolja a média, amikor a közvélemény előtt meztelenre vetkőzteti az embert. És olykor mi magunk is ezt tesszük kíváncsiságunkkal, amely nem tiszteli mások szemérmét, benső világát és magánéletét.

Emlékeztess minket, Uram, hogy valahányszor nem ismerjük el mások méltóságát, a sajátunk is elhomályosul; és valahányszor jóváhagyunk vagy gyakorlunk embertelen magatartást bármely embertársunkkal szemben, mi magunk válunk kevésbé emberré.

Imádkozzunk így: Öltöztess fel minket, Jézus!

A Te végtelen alázatodba:
Öltöztess fel minket, Jézus!

A minden ember iránti tiszteletbe:
Öltöztess fel minket, Jézus!

Az együttérzés lelkületébe:
Öltöztess fel minket, Jézus!

A megújult szemérmességbe:
Öltöztess fel minket, Jézus!

Az erőbe, hogy megvédjük minden ember méltóságát:
Öltöztess fel minket, Jézus!

XI. stáció

Jézust a keresztre szegezik

János evangéliumából (19,17–19)

Saját keresztjét hordozva [Jézus] kiment az úgynevezett Koponya-helyre, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt is, egyet innen, egyet onnan, Jézust pedig középen. Pilátus feliratot is készíttetett, és a keresztre helyeztette. Ez volt ráírva: »A Názáreti Jézus, a zsidók királya.«

Szent Ferenc írásaiból (Cant 23-26: FF 263)

Áldott légy, Uram, / azokért, akik szeretetedért megbocsátanak, / és betegséget, gyötrelmet elviselnek. / Boldogok, akik békességgel tűrik, / mert Tőled, Magasságos, koronát nyernek.

Gonosztevőként a keresztre szegezve, de királyi méltóságodat hirdető címtáblával, ó Jézus, Te megmutatod nekünk, mi a valódi hatalom. Nem azé, aki azt hiszi, rendelkezhet mások élete felett a halálosztásban, hanem azé, aki valójában legyőzi a halált az élet odaadásával, és életet tud adni a halál elfogadása által is. Kinyilatkoztatod, hogy a valódi hatalom nem azé, aki erőt és erőszakot alkalmaz, hogy érvényre jusson, hanem azé, aki képes magára venni az emberiség gonoszságát – a miénket, az enyémet –, és semmivé tenni azt a megbocsátásban megnyilvánuló szeretet erejével. Király vagy, és a keresztről uralkodsz: nem a hadseregek látszólagos hatalmát használod, hanem a szeretet látszólagos tehetetlenségét, amely hagyja magát keresztre szegezni. Király vagy, és kereszted lesz a tengely, amely körül a történelem és az egész mindenség forog, hogy ne zuhanjon a szeretni képtelenség poklába.

Te, keresztre feszített Király, emlékeztetsz minket: ha részesedni akarunk királyságodban, nekünk is meg kell tanulnunk szeretetedért megbocsátani, és békességgel viselni az élet nehézségeit; mert nem az erő szeretete győz, hanem a szeretet ereje.

Imádkozzunk így: Taníts meg minket szeretni!

Amikor igazságtalanság ér bennünket:
Taníts meg minket szeretni!

Amikor bosszúra szomjazunk:
Taníts meg minket szeretni!

Amikor megkísért az erőszak:
Taníts meg minket szeretni!

Amikor lehetetlennek tartjuk a megbocsátást:
Taníts meg minket szeretni!

Amikor keresztre feszítettnek érezzük magunkat:
Taníts meg minket szeretni!

XII. stáció

Jézus meghal a kereszten

János evangéliumából (19,28–30)

Jézus tudta, hogy már minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, megszólalt: »Szomjazom!« Volt ott egy ecettel teli edény. Egy ecettel átitatott szivacsot izsópszárra tűztek és a szájához emelték. Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: »Beteljesedett!« Aztán lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét.

Szent Ferenc írásaiból (2Lfed 11-13: FF 184)

És az Ő Atyjának az volt az akarata, hogy áldott és dicsőséges Fia, akit nekünk ajándékozott és aki értünk született, saját vére által áldozatul és áldozati bárányul felajánlja önmagát a kereszt oltárán; nem önmagáért, hiszen általa teremtetett minden, hanem a mi bűneinkért való engesztelésül, példát hagyva nekünk, hogy nyomdokait kövessük.

»Beteljesedett.« Ez nem azt jelenti, hogy mindennek vége, hanem azt, hogy beteljesült a cél, amiért Te, Jézus, eggyé váltál velünk: véghezvitted a küldetést, amelyet az Atya Rád bízott, és most visszatérhetsz Hozzá, hogy minket is magaddal vígy.

Ettől fogva tudjuk: ha hagyjuk, hogy magadhoz vonzz minket, és feléd emeljük tekintetünket, Azzal állunk szemben, aki megbékéltet, aki eltörli »tartozásunkat«, és aki bevezet minket a Szentélybe, amely maga Isten élete. Az előtt állunk, aki a megtestesülés célját beteljesítve lehetőséget ad nekünk, hogy megvalósítsuk saját életünk mély értelmét: hogy Isten gyermekeivé váljunk, Isten remekművei legyünk.

Segíts nekünk, Uram, hogy befogadjuk a Szentlélek ajándékát, melyet már kereszthalálod órájában kiárasztottál ránk; és add, hogy Veled együtt mi is átmehessünk e világból az Atyához.

Imádkozzunk így: Add nekünk Lelkedet, Uram!

Hogy új teremtménnyé váljunk, és Istenben éljünk:
Add nekünk Lelkedet, Uram!

Hogy megtapasztaljuk: tartozásunk eltöröltetett:
Add nekünk Lelkedet, Uram!

Hogy így imádkozhassunk: „Abbá, Atyánk!”:
Add nekünk Lelkedet, Uram!

Hogy mindenkit fivérünkként és nővérünkként fogadjunk:
Add nekünk Lelkedet, Uram!

Hogy felfedezzük az élet végső értelmét:
Add nekünk Lelkedet, Uram!

XIII. stáció

Jézust leveszik a keresztről

János evangéliumából (19,38–39)

Azután az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt – de a zsidóktól való félelmében csak titokban –, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette Jézus testét. Eljött Nikodémus is, aki legelőször éjszaka ment hozzá, és hozott mintegy száz font mirha- és aloékeveréket.

Szent Ferenc írásaiból (Cant 27-31: FF 263)

Áldott légy, Uram, / a mi nővérünkért, a testi halálért, / aki elől egyetlen élő ember sem menekülhet. / Jaj azoknak, akik halálos bűnben halnak meg, / de boldogok, akik szentséges akaratodhoz szabják életüket, / mert a második halál nem fog ártani nekik.

Jézus épp csak meghalt, és halála máris hozni kezdi első gyümölcseit. Arimateai József és Nikodémus, akik Jézus tanítványai voltak – de csak titokban, mert féltek a nyilvánosságtól –, most bátorságra találnak, hogy Pilátus elé járuljanak, és elkérjék a testét. Ezzel az emberséges kegyelet gesztusát gyakorolják: leveszik a keresztről az elítéltet, és méltósággal, tisztességgel temetik el.

Soha nem lenne szabad kiadatlan és temetetlen holttesteknek létezniük: soha nem lenne szabad az elítéltek anyáit, rokonait és barátait arra kényszeríteni, hogy megalázkodjanak a hatóságok előtt, csak hogy visszakaphassák hozzátartozójuk megkínzott maradványait. Még a holttest is megőrzi a személy méltóságát; nem érheti gyalázat, nem rejthetik el, nem semmisíthetik meg, nem tarthatják vissza, és nem foszthatják meg a végtisztességtől. Nemcsak a feddhetetlen ember teste, hanem még a bűnözőé is tiszteletet érdemel.

Ó, Jézus, Téged igazságtalanul elfogtak, megkínoztak, bíráskodtak feletted, elítéltek és megöltek, de testedet visszaszolgáltatták és megadták neki a végtisztességet; add, hogy korunk, amely elveszítette az élők iránti tiszteletet, legalább a holtakét őrizze meg.

Imádkozzunk így: Taníts meg minket a kegyeletre!

Hogy átérezzük a rabok szenvedését:
Taníts meg minket a kegyeletre!

Hogy szolidárisak legyünk a politikai foglyokkal:
Taníts meg minket a kegyeletre!

Hogy megértsük a túszok hozzátartozóit:
Taníts meg minket a kegyeletre!

Hogy meggyászoljuk a romok alatt lévő halottakat:
Taníts meg minket a kegyeletre!

Hogy tiszteljük az összes elhunytat:
Taníts meg minket a kegyeletre!

XIV. stáció

Jézust a sírba helyezik

János evangéliumából (19,40–42)

[Arimateai József és Nikodémus] fogták Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új sírbolt, amelybe még nem fektettek senkit. Mivel a zsidók készületi napja volt, és a sír közel volt, Jézust oda helyezték.

Szent Ferenc írásaiból (2Lfed 61-62: FF 202)

Annak, aki annyit szenvedett értünk, aki annyi jót árasztott ránk és áraszt majd a jövőben is: Istennek minden teremtmény az égben, a földön, a tengerben és a mélységekben adjon dicséretet, dicsőséget, tiszteletet és áldást; mert Ő a mi erényünk és erősségünk, Ő, aki egyedül jó, egyedül magasságos, egyedül mindenható, csodálatos és dicsőséges, Ő, aki egyedül szent, dicséretre méltó és áldott mindörökkön örökké. Ámen.

Minden egy kertben kezdődött, az Édenben, melyet az ősszülők ajándékba és gondozásra kaptak, s ahonnan száműzték őket, mert nem bíztak Istenben. Minden újra egy kertben kezdődik, ahol Jézust eltemették és ahol feltámadt: azon a helyen, ahol a törékeny és halandó régi teremtés új teremtéssé alakul át, mely Isten élete előtt nyitott. Ez a hely az a kapu, melyen át Jézus alászállt a holtak birodalmába, és ez a Paradicsom bejárata – mely már nem földi és ideiglenes, hanem mennyei és végleges. Ez az utolsó kegyeletteljes gesztus és a holt Krisztus teste felett hullatott utolsó könnyek helyszíne. De ez az első találkozás helye is a Feltámadottal, aki immár örökké él, s akit csak akkor ismerünk fel, ha nevünkön szólít vagy megnyitja szemünket, s akit lehetetlen visszatartani. Az a hely, ahol Mária Magdolna megkapja a küldetést, hogy hirdesse: a halál legyőzetett, mert a názáreti Jézus feltámadt, Ő az Úr, az Élő, aki többé meg nem hal.

Azóta a keresztség révén mi is Jézussal együtt eltemetkezünk abban a kertben, azzal a biztos reménnyel, hogy Aki feltámasztotta Krisztust a halottak közül, a bennünk lakó Lelke által életre kelti a mi halandó testünket is (vö. Róm 8,11). Hálát adunk Neked, Uram, mert szilárd alapot adtál örök életbe vetett reményünknek.

Imádkozzunk így: Jöjj el, Uram Jézus!

Hogy újra velünk járj a Kertben:
Jöjj el, Uram Jézus!

Hogy letöröld a könnyet szemünkről:
Jöjj el, Uram Jézus!

Hogy szilárd reményt adj nekünk:
Jöjj el, Uram Jézus!

Hogy elhengerítsd a követ, mely szívünkre mázsaként nehezedik:
Jöjj el, Uram Jézus!

Hogy megsejthessük a Paradicsom fényét:
Jöjj el, Uram Jézus!

SZENTATYA:

Záró fohász és áldás

E keresztút végén tegyük magunkévá azt az imádságot, amellyel Szent Ferenc arra hív minket: éljük életünket úgy, mint a fokozatos részesedés útját abban a szeretetkapcsolatban, mely egyesíti az Atyát, a Fiút és a Szentlelket.

Mindenható, örök, igaz és irgalmas Isten, add meg nekünk, nyomorultaknak, hogy a Te szerelmedért azt tegyük, amiről tudjuk, hogy akarod, és mindig azt akarjuk, ami Neked tetszik; hogy belsőleg megtisztulva, belsőleg megvilágosodva és a Szentlélek tüzétől lángra lobbanva követhessük szeretett Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak nyomdokait, s egyedül a Te kegyelmedből eljussunk Hozzád, ó Magasságos, aki a tökéletes Szentháromságban és az egyszerű Egységben élsz és uralkodsz, s dicsőíttetsz, mindenható Isten mindörökkön örökké. Ámen. (LOrd 50-52: FF 233)

Zárjuk imádságunkat az ősi bibliai áldással (vö. Szám 6,24–26), amellyel Szent Ferenc rendszerint megáldotta a testvéreket és minden embert; annyira sajátjává tette ezt, hogy ma már »az ő« áldásaként ismerjük (vö. BfL: FF 262).

Az Úr legyen veletek!
℟. És a te lelkeddel!

Áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged!
℟. Ámen.

Ragyogtassa rád arcát az Úr és könyörüljön rajtad!
℟. Ámen.

Fordítsa feléd arcát az Úr és adjon neked békét!
℟. Ámen.

És a mindenható Isten áldása:
az Atya ✠ és a Fiú ✠ és a Szentlélek ✠
szálljon rátok és maradjon veletek mindenkor!
℟. Ámen.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media