12:00 óra körül XIV. Leó pápa a Szent Dévote-templomhoz érkezett, a fiatalokkal és a katekumenekkel való találkozóra.

A templom előtti térre érkezve a pápát Monaco érseke, Dominique-Marie David, valamint a templom plébánosa, Arz Dominique atya fogadta.

A monacói érsek köszöntő szavait, valamint néhány fiatal és katekumen tanúságtételét követően a Szentatya elmondta beszédét, amelyet az áldás és a záróének követett.

A találkozó végén, 12:55 óra körül XIV. Leó pápa nyitott gépkocsin az érsekségre hajtatott, ahol a bejáratnál a munkatársak fogadták. Ezt követően sor került az ebédre.

Az alábbiakban közöljük a beszédet, amelyet a pápa a találkozó során mondott:

Kedves Testvéreim!
Kedves Fiatalok! Kedves Barátaim, jó napot kívánok!

Boldog vagyok, hogy itt lehetek veletek, és szívből köszöntelek benneteket. Köszönöm az Érsek úr hozzám intézett szavait.

Ahogy az Érsek úr kiemelte, a templom, amelyben vagyunk, Szent Devotának, a Monacói Hercegség védőszentjének van szentelve: egy bátor fiatal lány ő, aki tanúságot tudott tenni hitéről az üldözők erőszakával szemben, egészen a vértanúságig. Teste Korzikáról a Gondviselés folytán érkezett meg ide, a mai monacói partokra. Meg akarták semmisíteni, emlékezetét el akarták törölni, ám áldozata az Evangélium béke- és szeretetüzenetét még messzebbre repítette. Ez segít elgondolkodnunk azon, hogy a jó erősebb a rossznál még akkor is, ha olykor, a pillanatnyi látszat szerint, alulmaradni látszik. Sőt, arra is emlékeztet minket, hogy a hitről való tanúságtétel olyan mag, amely távoli szívekig és helyekig is eljuthat, s megtermékenyítheti azokat, messze meghaladva saját várakozásainkat és lehetőségeinket.

Ebben a templomban a közelmúltban a vértanú Szent Dévota emlékezete mellé felsorakozott Szent Carlo Acutisé is. Ő egy másik, Krisztusért lángoló fiatal, aki mindvégig hű maradt a Jézushoz fűződő barátságához, jóllehet teljesen más korban és módon: a tevékeny szeretetben, az online apostolkodásban – amelynek védőszentjeként tiszteljük őt –, és végül a betegségben.

Kedves Fiatalok! Ez a két szent bátorít és ösztönöz bennünket, hogy kövessük példájukat. Valóban, ahogyan elhangzott, a hit ma is kihívásokkal és akadályokkal szembesül, ám semmi sem homályosíthatja el annak szépségét és igazságát. Tanúskodik erről az a számos, minden korosztályhoz tartozó férfi és nő, akik egyre növekvő számban vágynak az Úr megismerésére, és kérik a keresztséget.

Tanúságtételeitekben minderről beszéltetek. Benjaminnak köszönöm, amit megosztott velünk: ő azt kérdezi, miként tehetjük meg, hogy ne hagyjuk magunkat elsodorni önmagunktól, másoktól és Istentől e folytonosan változó világ – a mi világunk – szétszórtságában. Kérdése alapvető, hiszen a keresztény élet egy lényegi vonatkozását érinti: a Krisztussal való kapcsolat életerejét, s az abban megszülető egységet önmagunkkal és másokkal. Ezzel kapcsolatban egy nagy ifjúsági nevelő azt mondta: „az életegység gyökere a szívben van, […] a szív műve ez, Isten ajándéka, amelyet alázattal kell kérnünk” (C. M. Martini: Betlehemtől az emberi szívig, Edizioni Terra Santa, 2013).

A modern és a posztmodern kor sok jó dologgal gazdagított minket, amelyek korábban ismeretlen ösztönzéseket és lehetőségeket kínálnak számos szinten: a kultúrától az orvostudományig és az egészségügyig, a technikától a kommunikációig. Ugyanakkor ezek komoly kihívások elé is állítanak bennünket, amelyeket nem hagyhatunk figyelmen kívül, s amelyekkel tisztánlátással és tudatossággal kell szembenéznünk. Ahogy Benjamin mondta, olyan világban élünk, amely mintha állandóan sietne, mohón vágyik az újdonságra, a kötelékek nélküli képlékenységet élteti, s a folyamatos változás szinte kényszeres igénye jellemzi: a divatban, a külső megjelenésben, a kapcsolatokban, az eszmékben, sőt még az emberi személy önazonosságát meghatározó dimenziókban is.

Ami azonban szilárdságot ad az életnek, az a szeretet: mindenekelőtt Isten szeretetének alapvető tapasztalata, majd annak visszfényeként a kölcsönös szeretet megvilágosító és szent élménye. Az egymás iránti szeretet ugyanis egyfelől megköveteli a növekedésre – és így a változásra – való nyitottságot, másfelől viszont hűséget, állhatatosságot és a mindennapi áldozatvállalásra való készséget igényel. A nyugtalanság csak így lel békére – hiszen mi is békére vágyunk! –, s csak így telik meg az a belső üresség, amelyről Andreia beszélt: nem anyagi és mulandó dolgokkal, nem is több ezernyi „lájk” virtuális tetszésnyilvánításával, vagy feltételekhez kötött, mesterséges, olykor akár erőszakos hovatartozásokkal. Ezeket el kell takarítanunk szívünk ajtaja elől, hogy a kegyelem egészséges és éltető levegője újra felfrissíthesse, élettel tölthesse meg annak szobáit, s hogy a Szentlélek erős szele ismét belefújhasson létünk vitorláiba, az igazi boldogság felé hajtva minket.

Mindehhez, szeretteim, imádságra, a csend és a meghallgatás tereire van szükség, hogy elnémítsuk a tettek és szavak, az üzenetek, a rövid videók és a csevegések hajszáját, s hogy elmélyítsük és ízleljük a valódi és konkrét együttlét szépségét. Szent Carlo Acutis ezzel kapcsolatban az Eucharisztiáról mint „a Mennybe vezető autópályáról” beszélt, az eucharisztikus szentségimádásról pedig mint napfürdőről, amely képes „lebarnítani” a lelket.

Itt rejlik a válasz Ethan kérdésére is, aki a húsvét éjszakai keresztség felvételére készül: úgy éljétek meg a Nagyhetet, hogy szemlélitek a Szenvedéstörténet titkait, hallgattok a Lélek szavára és arra, ami a szívetekben történik; tegyétek ezt az időszakot múltbeli és jelenlegi életetek derűs és mély felülvizsgálatának alkalmává.

S amint ez érvényes a lelki életre és az imádságra, ugyanúgy áll a tevékeny szeretet gyakorlására is. Ethan azt kérdezte, miként tehetünk tanúságot az élet ajándékáról, amelyet Krisztusban kapunk; Sophie pedig azt, miként lehetünk a remény tanúi azok számára, akik a szenvedéstől megrendülve azt kockáztatják, hogy elveszítik a hit világosságát és vigasztalását. A kihívásokkal szemben Jézus így intett: „Ne aggódjatok, hogyan vagy mit beszéljetek […]. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke beszél bennetek” (Mt 10,19–20). Ő az Evangéliumért elszenvedett üldöztetésekre utalt, de szavait alkalmazhatjuk minden olyan helyzetre, amikor a szeretet megköveteli, hogy komoly próbatétellel nézzünk szembe önmagunkért és másokért. A tanúságtétel és a remény szavai és gesztusai nem rögtönzöttek, és nem is önmagunknak köszönhetjük őket: az Istennel való mély kapcsolatból fakadnak, amelyben elsőként mi magunk találjuk meg az élet alapvető válaszait. Ha nyitva áll bennünk az Ő működésének csatornája, s ha nyitott a kölcsönös megosztás, amellyel e szeretetkapcsolatot közös és megosztott ajándékká tesszük, bízhatunk abban, hogy a megfelelő szavak és a cselekvéshez szükséges erő a kellő pillanatban megadatik.

Ebben az értelemben olvashatjuk Szent Ágoston gyönyörű, ám olykor félreértett mondatát is: „Szeress, és tégy, amit akarsz!” (In Epistolam Ioannis ad Parthos, 7, 8). Szeress, vagyis légy ingyenes ajándék Isten és mások számára; légy közel, ne menj el akkor sem, ha nem tudsz minden problémát megoldani és minden nehézséget elhárítani. Maradj ott, szeretettel és hittel! Monaco gyönyörű ország, de az igazi szépséget te hordozod, amikor képes vagy a szemébe nézni annak, aki szenved, vagy aki láthatatlannak érzi magát a város fényei közepette.

Így talált rá Szent Devota az erőre, hogy mindvégig odaadja az életét, s így járta végig Szent Carlo Acutis a szentség útját, a fény ösvényét hagyva maga után a digitális világban is.

Kedves Fiatalok! Ne féljetek mindent – időtöket és energiátokat – Istennek és testvéreiteknek ajándékozni; ne féljetek egészen az Úrért és másokért élni! Csak így leltek majd az életben mindig új ízre és egyre mélyebb értelemre. A világnak szüksége van a tanúságtételetekre, hogy úrrá legyen korunk kisiklásain, szembenézzen kihívásaival, s kiváltképp, hogy újra felfedezze az Isten- és felebaráti szeretet jó ízét.

Hozzátok, a keresztségre készülő fiatal katekumenekhez, és hozzátok, akik már megkaptátok a kegyelem ezen ajándékát, legmelegebb jókívánságomat intézem: éljetek Krisztusban teljes és hiteles életet; a hitben, a reményben, az igazságosságban és a szeretetben legyetek mindenki javára a béke építői! Ti vagytok ezen Egyház és ezen Állam fiatal arca. Monaco kis ország, de a szolidaritás nagy műhelyévé és a remény ablakává válhat. Vigyétek el az Evangéliumot szakmai döntéseitekbe, társadalmi és politikai elkötelezettségetekbe, hogy hangot adjatok azoknak, akiknek nincs, terjesztve a gondoskodás kultúráját. Legyen minden cselekedetetek ajándék Istennek, és éljetek meg mindent küldetésként, amelyben Krisztusban barátokként és hűséges útitársakként álltok egymás mellett.

Máriának, a mi Anyánknak, valamint Szent Devotának és Szent Carlo Acutisnak a közbenjárásába ajánllak benneteket. És szívből adom rátok áldásomat.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media