Ma reggel a vatikáni Apostoli Palotában Őszentsége XIV. Leó pápa kihallgatáson fogadta a Nemzeti Transzplantációs Központ szervezésében megvalósult találkozó résztvevőit.

Alább közzétesszük a beszédet, amelyet a Szentatya a kihallgatás során intézett a jelenlévőkhöz:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Békesség veletek!

Excellenciás Úr!
Miniszter Úr!
Hölgyeim és Uraim, Isten hozta Önöket, és köszönöm türelmüket!

Örömmel fogadom Önöket a Nemzeti Transzplantációs Hálózat országos gyűlése alkalmából, és köszönetet mondok a Pápai Életvédő Akadémiának, amely figyelemmel kíséri ezt a fontos területet. Jelenlétük tanúságot tesz annyi egészségügyi dolgozó, szakember és önkéntes elkötelezettségéről, akik szakértelemmel és odaadással állnak az emberi élet szolgálatában a legnagyobb törékenység pillanataiban.

Önök egy fontos évfordulóról emlékeznek meg: hetven évvel ezelőtt történt ugyanis az első olaszországi adományozás, amikor Boldog Carlo Gnocchi atya kérte, hogy halála után vegyék ki a szaruhártyáit, és ültessék át Alapítványának két igen fiatal gondozottjába, akik így visszanyerhették látásukat. Ez a gesztus, amely egy még szerves szabályozás nélküli környezetben ment végbe, széles körű reflexiót indított el az olasz társadalomban, és hozzájárult a törvényi keretek meghatározásának folyamatához.

Alig néhány héttel Gnocchi atya e gesztusa után XII. Piusz pápa megadta az első erkölcsi iránymutatást e témákban, elismerve a gyógyászati célú szervkivétel megengedhetőségét, az emberi test méltóságának és az érintett személyek jogainak tiszteletben tartása mellett. [1] Kezdettől fogva tehát az Egyház reflexiója kísérte a transzplantációs medicina fejlődését, elismerve annak értékét, és kijelölve ezzel együtt a szükséges etikai kritériumokat.

Azóta a tudományos kutatások gazdag fejlődése és az emberi odaadás nemzetközi szinten is elismert, nagy jelentőségű eredményekre vezette az olasz transzplantációs hálózatot. Ezen eredmények mögött a szakértelem és a szaktudás kincse rejlik, valamint a felelősség és a bizalom kultúrája, amely megkívánja, hogy óvjuk és támogassuk azt.

Szent II. János Pál az Evangelium vitae enciklikában emlékeztetett arra, hogy az élet kultúráját tápláló gesztusok között „különös megbecsülést érdemel az etikailag elfogadható módon végzett szervadományozás” (86. pont). Olyan cselekedet ez ugyanis, amely az ajándékozás nagylelkűségét az azt kísérő erkölcsi felelősséggel egyesíti. A Katolikus Egyház Katekizmusa a maga részéről kijelenti, hogy „a halál utáni szervadományozás nemes és érdemszerző cselekedet, melyet mint a nagylelkű szolidaritás megnyilvánulását bátorítani kell” (2296. pont), emlékeztetve egyúttal a beleegyezés szükségességére és a személy méltóságának tiszteletben tartására. Mindig ébernek kell lennünk, hogy elkerüljük az emberi test árucikké tételének minden formáját, és igazságos, valamint átlátható kritériumokat garantáljunk a transzplantációk számára. [2]

A transzplantációs medicina emlékeztet minket arra, hogy a gyógyítás, a bizalom és a kölcsönös felelősség kapcsolata elengedhetetlen feltétele annak, hogy a transzplantáció megvalósulhasson. Az életek megmentésének maga a lehetősége a transzplantációk által ugyanis az adományozók nagylelkűségétől függ. [3]

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy az adományozás nem merül ki társadalmi hasznosságában – legyen az bármilyen fontos is –, hanem az egyetemes testvériség kifejeződéseként jelenik meg. Megerősítette továbbá, hogy annak ingyenes cselekedetnek kell maradnia, amely képes tanúságot tenni a segítés, az ajándékozás, a remény és az élet kultúrájáról. [4] Ez a felhívás kiváltképp értékes egy olyan korban, amelyben fennáll a veszélye annak, hogy mindent az ár, a hatékonyság vagy az érdek logikája szerint értékeljenek.

Magam is megragadom az alkalmat, hogy bátorítsam a tudományos kutatást, amely továbbra is jelentős távlatokat nyit meg a transzplantációs medicina előtt. Ez a kutatás hivatott egyre hatékonyabb megoldásokat kidolgozni a szervszükséglet és a betegek igényeinek kielégítésére, olyan környezetben, ahol a kereslet még mindig messze meghaladja a kínálatot. Szükséges, hogy ez az elkötelezettség mindig felelősségteljes reflexióval párosuljon, annak érdekében, hogy a tudományos haladás az ember integrális javát és méltóságának tiszteletben tartását szolgálja.

Mindannyiótoknak kifejezem hálámat. A tiétek igényes és gyakran rejtett munka, amely szakértelmet és fegyelmet, ugyanakkor lelkiismeretet, egyensúlyt és az emberség élő érzékét követeli meg. Ebben összefonódnak a klinikai felelősségvállalások, a kényes döntések és azok a kapcsolatok, amelyek a legnehezebb pillanatokban érintik az emberek életét. Folytassátok tevékenységeteket hűséggel és odaadással, mindig a beteg javát tekintve mércének.

Végül bátorítom az intézményeket és az önkéntes világot, hogy folytassák tájékoztató és érzékenyítő tevékenységüket, hogy egyre tudatosabb, szabadabb és közösségibb adományozási kultúra fejlődhessen ki, amely képes felismerni ebben a gesztusban a szolidaritás, a testvériség és a remény jelét.

Minden jót kívánok közös elkötelezettségükhöz, és az Úr áldását kérem Önökre és hozzátartozóikra.

Köszönöm.

[Áldás]

Még egyszer köszönöm, és jó munkát kívánok!

[1] XII. Piusz: Beszéd a Szaruhártya-adományozók Társaságához és az Olasz Vakok Szövetségéhez (1956. május 14.).

[2] Vö. Szent II. János Pál: Beszéd a Transzplantációs Társaság 18. nemzetközi kongresszusán (2000. augusztus 29.).

[3] XVI. Benedek: Beszéd az „Ajándék az életért. Gondolatok a szervadományozásról” témában a Pápai Életvédő Akadémia szervezésében megvalósult nemzetközi kongresszus résztvevőihez (2008. november 7.).

[4] Vö. Ferenc: Beszéd az Olasz Szerv-, Szövet- és Sejtadományozók Egyesületéhez (2019. április 13.).

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media