Ma reggel a vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa magánkihallgatáson fogadta a Mária Műve (Fokoláre Mozgalom) közgyűlésének résztvevőit; a tanácskozásra 2026. március 1. és 21. között került sor a Castel Gandolfo-i (Róma) Mariapoli Központban.

Az alábbiakban közzétesszük a beszédet, amelyet a Szentatya a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Béke legyen veletek!

Örömmel találkozom veletek ma délután, miután részt vettetek a Fokoláre Mozgalom közgyűlésén. Köszöntöm Margaret Karram elnök asszonyt, akit második ciklusra választottak újra, valamint az új társelnököt, Roberto Eulogio Almada atyát. Az Úr áldja meg szolgálatotokat!

Mindannyiótokat megérintett Isten Szolgálója, Chiara Lubich karizmája, amely formálta személyes léteteket és közösségi életstílusotokat. Az Egyházban minden karizma az Evangélium egy-egy olyan aspektusát fejezi ki, amelyet a Szentlélek egy adott történelmi korszakban az Egyház és az egész világ javára előtérbe helyez. Számotokra ez az egység üzenete: az emberek közötti egységé, amely Krisztus és az Atya egységének gyümölcse és tükröződése: „hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned” (Jn 17,21).

Az egységnek ezt a szellemét ti mindenekelőtt egymás között élitek meg, és mindenütt tanúságot tesztek róla, mint a testvéri, megbékélt és örömteli élet új lehetőségéről, különböző korú, kultúrájú, nyelvű és vallású emberek között. Ez egy egyszerű, de hatékony mag, amely nők és férfiak ezreit vonzza, hivatásokat ébreszt, az evangelizáció lendületét adja, de olyan szociális, kulturális, művészeti és gazdasági műveket is létrehoz, amelyek az ökumenikus és vallásközi párbeszéd kovászai. Napjainkban égető szükség van az egységnek erre a kovászára, mert a megosztottság és a konfliktusok mérge hajlamos beszennyezni a szíveket és a társadalmi kapcsolatokat; ez ellen az egység, a párbeszéd, a megbocsátás és a béke evangéliumi tanúságtételével kell fellépni. Isten az elmúlt évtizedekben rajtatok keresztül is felkészítette a béke egy nagy népét, amely éppen ebben a történelmi pillanatban hivatott ellensúlyt és gátat képezni a gyűlölet annyi magvetőjével szemben, akik az emberiséget a barbárság és az erőszak formáihoz vetik vissza.

Az egységnek és a békének ezen a fontos tanúságtételén túl, kedves testvéreim, rátok hárul az a felelősség is, hogy éberen őrizzétek mozgalmatok karizmáját az alapítás utáni szakaszban; egy olyan szakaszban, amely nem zárul le az alapító halálát követő első generációváltással, hanem azon túl is tart. Ebben az időben arra kaptatok hívást, hogy közösen különböztessétek meg, melyek közös életetek és apostolkodástok azon elemei, amelyek lényegiek, és ezért megőrizendők, és melyek azok az eszközök és gyakorlatok, amelyek – bár régóta használatosak – nem tartoznak a karizma lényegéhez, vagy amelyek problémás szempontokat hordoztak, és ezért elhagyandók.

Ez a szakasz a felelős tisztséget betöltők részéről minden szinten erős elkötelezettséget igényel az átláthatóság iránt. Az átláthatóság ugyanis egyfelől a hitelesség feltétele, másfelől pedig kötelesség, mivel a karizma a Szentlélek ajándéka, amelyért minden tag felelős. Ezért joguk és kötelességük, hogy a Mű részesének érezzék magukat, amelyhez teljes odaadással csatlakoztak. Ne feledjétek továbbá, hogy a tagok bevonása mindig hozzáadott érték: ösztönzi mind a személyek, mind a Mű növekedését, felszínre hozza az egyes tagok rejtett erőforrásait és lehetőségeit, felelőssé tesz és előmozdítja mindenki hozzájárulását.

A közös megkülönböztetés mindannyiótokra bízott felelőssége kiterjed arra is, miként kell az egység karizmáját olyan közösségi életstílusokra lefordítani, amelyek felragyogtatják az evangéliumi újdonság szépségét, ugyanakkor tiszteletben tartják az egyén szabadságát és lelkiismeretét, értékelve mindenki sajátos ajándékait és egyediségét. Elmélkedjünk azon, hogy Jézus a főpapi imájában, miután azt mondta: „hogy mindnyájan egy legyenek”, hozzátette: „ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk” (Jn 17,21). Ezzel a tanítványok közötti egységet egy magasabb rendű egységre, az Atya és a Fiú közötti egységre alapozta. Ez azt jelenti, hogy az az egység, amelyet megélni és tanúsítani igyekeztek, elsősorban „Istenben” valósul meg, szent akaratának teljesítésében, és következésképpen a közösség és a közösségi élet iránti közös elkötelezettségben, amelyet az e szolgálattal megbízottak támogatnak és vezetnek. Az egység egyszerre ajándék, feladat és hívás, amely mindenkit megszólít. Mindenki hivatott megkülönböztetni, mi Isten akarata, és hogyan váltható valóra az Evangélium igazsága a közösségi vagy apostoli élet különböző helyzeteiben. Ezen a megkülönböztetési úton mindenkinek gyakorolnia kell a testvériséget, az őszinteséget, a nyíltságot, és mindenekelőtt az alázatot, valamint az önmagától és saját nézőpontjától való szabadságot. Mindenki egysége Istenben olyan evangéliumi jel, amely prófétai erő a világ számára.

Az egységet tehát nem szabad a gondolkodás, a vélemény vagy az életstílus egyformaságaként értelmezni, ami éppen ellenkezőleg: a saját meggyőződések feladásához vezetne, a személyes szabadság és a saját lelkiismeret szavára való odafigyelés rovására. Chiara Lubich kijelentette, hogy minden szabály előfeltétele a szeretet (vö. Az Alapszabály előszava). Ezért szükséges, hogy az egységet mindig a kölcsönös szeretet táplálja és fenntartsa, amely nagylelkűséget, jóindulatot és tiszteletet igényel; azt a szeretetet, amely nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem keresi a maga hasznát, nem tartja számon a rosszat, hanem együtt örül az igazsággal (vö. 1Kor 13,4–6).

Szeretteim, adjunk együtt hálát az Úrnak azért a nagy lelki családért, amely Chiara Lubich karizmájából született! Adjunk hálát a csoportjaitokban jelen lévő fiatalokért, akik tiszta szemmel látják a hívás szépségét, hogy az egység és a béke eszközei legyenek a világban. A családokért, akik megújultak és megerősödtek Jézus jelenléte által családi életükben. A püspökökért, a papokért és a megszentelt életet élőkért, akik küldetésük és szerzetesi életük ajándékának megújulását tapasztalták meg a mozgalmatokkal és lelkiségetekkel való kapcsolat révén. Azért a sok fokolárináért és fokolárinóért, akik gyakran hősies odaadással élik az imádság, a munka, a párbeszéd és az evangelizáció életét a világ minden részén, az első keresztény nemzedékek apostoli életformáját követve. És adjunk hálát a szentség azon számtalan – ismert vagy rejtett – gyümölcséért, amelyet az általatok szorgalmazott, Evangéliumhoz való visszatérés hozott az Egyháznak az elmúlt esztendők során.

Bátorítalak benneteket, hogy folytassátok utatokat, és szívből áldalak meg titeket, kérve a Szűzanya közbenjárását mindannyiótokért, hogy anyai segítségével mindig oltalmazzon és kísérjen benneteket. Köszönöm!

Hallottam, hogy szerettek énekelni: énekeljük hát együtt az imádságot, amelyet Jézus tanított nekünk: „Pater noster…”

[Áldás]

Köszönöm! Minden jót kívánok nektek!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media