Az alábbiakban közzétesszük azt az üzenetet, amelyet XIV. Leó pápa küldött az „Amoris laetitia” szinódus utáni apostoli buzdítás tizedik évfordulója alkalmából:

A Szentatya üzenete

Kedves testvéreim!

2016. március 19-én Ferenc pápa a hitvesi és családi szeretetről szóló remény ragyogó üzenetét tárta az egyetemes Egyház elé: az „Amoris laetitia” apostoli buzdítást, amely az irgalmasság rendkívüli szentéve által kísért hároméves szinódusi megkülönböztetés gyümölcse. Ezen a tizedik évfordulón hálát kívánunk adni az Úrnak azért a lendületért, amelyet az Egyház elmélyülésének és lelkipásztori megtérésének adott; egyúttal bátorságot kérünk Tőle az út folytatásához, hogy az Evangéliumot mindig újult erővel befogadva, annak hirdetését mindenki számára örömmel végezhessük.

Ahogyan a II. Vatikáni Zsinat tanítja, a család „a társadalom alapja”, [1] Isten ajándéka és „az emberi gazdagodás iskolája”. [2] A házasság szentsége által a keresztény hitvesek egyfajta „házi egyházat” [3] alkotnak, amelynek szerepe alapvető a nevelés és a hit továbbadása szempontjából. A zsinati lendületet követve a két apostoli buzdítás – a Szent II. János Pál által 1981-ben kiadott „Familiaris consortio”, valamint az „Amoris laetitia” (AL) – egyaránt ösztönözte az Egyház tanításbeli és lelkipásztori elkötelezettségét a fiatalok, a hitvesek és a családok szolgálatában.

Tudomásul véve a harmincöt év alatt felerősödött „antropológiai és kulturális változásokat” (AL, 32), Ferenc pápa még inkább el kívánta kötelezni az Egyházat a szinódusi megkülönböztetés útján. 2015. október 17-én, a családról szóló Püspöki Szinódus XIV. rendes közgyűlésén elhangzott beszéde „kölcsönös meghallgatásra” hív Isten népén belül, ahol „mindenki hallgat a Szentlélekre, az »Igazság Lelkére« (Jn 14,17), hogy megismerjük, mit »mond a Lélek az egyházaknak« (Jel 2,7)”. Majd leszögezi, hogy „nem lehet a családról beszélni a családok megszólítása nélkül, meghallgatva örömeiket és reményeiket, fájdalmaikat és szorongásaikat”. [4]

A szinódusi megkülönböztetés gyümölcseit összegezve az „Amoris laetitia” olyan értékes tanítást kínál, amelyet ma is tovább kell mélyítenünk: a bibliai reményt Isten szerető és irgalmas jelenlétéről, amely lehetővé teszi a „szeretet-történetek” megélését még a „családi válságok” (AL, 8) közepette is; a felhívást „Jézus tekintetének” (AL, 60) elsajátítására, valamint a „hitvesi és családi szeretet növekedésének, megszilárdulásának és elmélyülésének” (AL, 89) fáradhatatlan ösztönzésére; a hívást annak felfedezésére, hogy a házastársi szeretet „mindig életet ad” (AL, 165), és hogy ez a szeretet éppen „esendő és földi” mivoltában „valóságos” (AL, 113), amint azt a megtestesülés misztériuma tanítja nekünk. Ferenc pápa hangsúlyozza „új lelkipásztori utak kidolgozásának szükségességét” (AL, 199) és „a gyermekek nevelésének megerősítését” (AL, VII. fejezet), miközben arra hívja az Egyházat, hogy a norma reduktív értelmezésén túllépve „kísérje, különböztesse meg és integrálja a törékenységet” (AL, VIII. fejezet), valamint mozdítsa elő „a családi életből fakadó spiritualitást” (AL, 313).

Ahogyan a Remény Jubileuma alkalmából a Tor Vergatában összegyűlt fiataloknak mondtam: „a törékenység […] része annak a csodának, amik vagyunk”: nem arra születtünk, hogy „minden magától értetődő és változatlan legyen, hanem egy olyan létezésre, amely az önátadásban és a szeretetben szüntelenül megújul”.[5] Ahhoz, hogy a család evangéliumát hirdessük a felnövekvő nemzedékeknek, meg kell tanulnunk a házassági hivatás szépségét éppen a törékenység elismerésével együtt felmutatni, felébresztve ezzel „a kegyelembe vetett bizalmat” (AL, 36) és az életszentség iránti keresztény vágyat. Támogatnunk kell a családokat is, különösen azokat, amelyek a mai társadalomban jelen lévő szegénység és erőszak számos formájától szenvednek.

Hálát adunk az Úrnak azokért a családokért, amelyek a nehézségek és kihívások ellenére is megélik „a családi szeretet lelkiségét […], amely valóságos és konkrét gesztusok ezreiből épül fel” (AL, 315). Hálámat fejezem ki továbbá a pásztoroknak, a lelkipásztori munkatársaknak, a hívők társulásainak és az egyházi mozgalmaknak a családpasztoráció terén végzett elkötelezett munkájukért.

Korunkat gyors átalakulások jellemzik, amelyek – még inkább, mint tíz évvel ezelőtt – szükségessé teszik a családokra irányuló különleges lelkipásztori figyelmet; rájuk bízza ugyanis az Úr a feladatot, hogy vegyenek részt az Egyház küldetésében az Evangélium hirdetése és tanúsítása által. [6] Vannak ugyanis olyan helyek és körülmények, ahol az Egyház „nem válhat a föld sójává” [7] másként, mint a világi hívők, és különösképpen a családok révén. Ezért az Egyház elkötelezettségét ezen a területen meg kell újítani és elmélyíteni, hogy mindazok, akiket az Úr a házasságra és a családra hív, Krisztusban élhessék meg hitvesi szeretetüket, a fiatalok pedig érezzék a házassági hivatás erejének vonzását az Egyházban.

Tudomásul véve a családokat továbbra is befolyásoló változásokat, úgy döntöttem, hogy 2026 októberére összehívom a világ püspöki konferenciáinak elnökeit, hogy a kölcsönös meghallgatás jegyében szinódusi megkülönböztetést végezzünk a tennivalókról az Evangélium mai családoknak való hirdetése terén, az „Amoris laetitia” fényében és figyelembe véve a helyi egyházakban megvalósuló törekvéseket.

Ezt az utat Szent Józsefnek, a názáreti Szent Család őrzőjének közbenjárásába ajánlom.

Kelt a Vatikánban, 2026. március 19-én, Szent József főünnepén.

XIV. LEÓ

[1] II. Vatikáni Zsinat, Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció, 52.

[2] Uo.

[3] Uo., Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 11.

[4] Ferenc pápa, Beszéd a Püspöki Szinódus intézménye fennállásának 50. évfordulóján (2015. október 17.).

[5] Homília a fiatalok jubileuma alkalmából bemutatott szentmisén (2025. augusztus 3.).

[6] Vö. Familiaris consortio apostoli buzdítás (1981. november 22.), 17.

[7] II. Vatikáni Zsinat, Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 33.

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media