Ma reggel az Áldások Termében XIV. Leó pápa elnökölt a Vatikánvárosi Állam Bírósága igazságügyi évének megnyitó ünnepségén, a bíróság elnöke, a tisztviselők, az ügyvédek, a bírósági munkatársak, valamint az olasz állam igazságszolgáltatási szerveinek képviselői jelenlétében.
Az alábbiakban közöljük a beszédet, amelyet a Szentatya intézett a jelenlévőkhöz a találkozó során:
Eminenciás és Excellenciás Urak!
Tisztelt Polgári és Katonai Hatóságok!
Vatikánvárosi Állam Igazságügyi Hatóságának tisztelt Tagjai!
Kedves Testvéreim!
Örömmel találkozom Önökkel ma első alkalommal, a Vatikánvárosi Állam Bírósága igazságügyi évének megnyitása alkalmából. Mindannyiukat szívélyesen köszöntöm, s egyúttal hálámat fejezem ki azért a szolgálatért, amelyet az igazságszolgáltatás kényes és értékes feladatának ellátása során végeznek.
Diszkrét és csendes munkájuk jelentősen hozzájárul az Állam intézményi rendjének megfelelő működéséhez, és – mélyebb értelemben – az azt szabályozó jogrendszer hitelességéhez. A valódi igazságosság azonban nem értelmezhető csupán a pozitív jog technikai kategóriái szerint. Az Egyház tevékenységét irányító küldetés fényében az igazságosság a szeretet egy rendezett formájának gyakorlásaként jelenik meg, amely képes a közösség megóvására és előmozdítására.
Ezen az első találkozónkon ezért szeretnék megosztani Önökkel néhány gondolatot az igazságszolgáltatás és az egység értéke közötti összefüggésről.
A keresztény hagyomány az igazságosságot mindig is a személyes és a közösségi élet rendjének alapvető erényeként ismerte el. E tekintetben Szent Ágoston arra emlékeztetett, hogy a társadalom rendje a szeretet rendjéből fakad, kijelentve: „ordinata dilectio est iustitia”. [1] Amikor a szeretet rendje helyreáll, amikor Isten áll a középpontban, és elismerik a felebarát méltóságát, akkor az egyéni és a társadalmi élet egésze visszanyeri helyes irányultságát.
A szeretetnek ebből a rendjéből fakad az igazságosság rendje is. A valódi szeretet ugyanis soha nem önkényes vagy rendezetlen, hanem elismeri a kapcsolatok igazságát és minden egyes személy méltóságát. Ezért az igazságosság nem csupán jogi alapelv, hanem olyan erény, amely hozzájárul a közösség építéséhez és a közösségi élet stabilitásának megteremtéséhez.
A keresztény hagyomány teológiai és jogi reflexiója tovább mélyítette ezt a perspektívát. Különösen Szent Tamás – a római jogra támaszkodva – határozza meg az igazságosságot úgy, mint „constans et perpetua voluntas ius suum unicuique tribuendi”, azaz az állandó és szüntelen akarat arra, hogy mindenkinek megadjuk azt, ami őt megilleti. [2] E meghatározással az Angyali Doktor rávilágít az igazságosság szilárd és objektív jellegére, amely nem esetleges érdekektől függ, hanem minden egyes személy igazságában és a közjó keresésében gyökerezik. Nem véletlenül állítja azt is, hogy „iustitia ad bonum commune ordinatur”. [3]
E hagyomány fényében válik érthetővé az igazságosság és a szeretet közötti mély kötelék is. A teológiai bölcsesség e kapcsolatot azzal a tétellel fejezte ki, mely szerint „caritas perfecta, perfecta iustitia est”, [4] mivel az igazságosság a szeretet teljességében találja meg legvalódibb beteljesülését. Ebből következik, hogy ahol nincs jelen a valódi igazságosság, ott hiteles jogról sem beszélhetünk, hiszen maga a jog is a létezés igazságának és minden egyes személy méltóságának elismeréséből fakad.
Az így felfogott igazságosság az a sarkalatos erény, amely arra hív bennünket, hogy „tiszteletben tartsuk mindenki jogait, és az emberi kapcsolatokban megteremtsük azt az összhangot, amely előmozdítja a személyekkel szembeni méltányosságot és a közjót”. [5] Ez az elismerés nyit utat a szeretet felé, mert a közösség – amely a szeretet legnemesebb gyümölcse – csak akkor válik lehetségessé, ha a kapcsolatok az igazsághoz mérten rendezettek. Az igazságosság helyreállítása tehát a szeretet eljövetelének feltétele, amely a Szentlélek ajándéka és az Egyház egységének alapelve. Ebben a távlatban érthető meg az is, hogy a szeretet és az igazság nem választható el egymástól: csak szeretve ismerjük meg az igazságot, az igazság szeretete pedig elvezet a szeretet mint beteljesülés felfedezéséhez.
Emiatt az igazságszolgáltatás – amennyiben kiegyensúlyozottan és az igazsághoz hűen gyakorolják – a közösség egységének egyik legszilárdabb tényezőjévé válik. Nem megosztottságot szít, hanem megerősíti a személyeket összekötő kötelékeket, és hozzájárul azon kölcsönös bizalom építéséhez, amely lehetővé teszi a rendezett együttélést.
A Vatikánvárosi Állam keretein belül az igazságszolgáltatás feladata különös jelentőséggel bír. Az igazságszolgáltatás ugyanis nem korlátozódik a jogviták megoldására, hanem hozzájárul a jogrend védelméhez és az intézmények hitelességéhez. Az eljárási garanciák megtartása, a bírói pártatlanság, a védelemhez való jog érvényesülése és a bírósági eljárások ésszerű időtartama nem csupán az igazságszolgáltatási eljárás technikai eszközei. Ezek azok a feltételek, amelyek révén a bírói hatalom gyakorlása különös tekintélyt nyer, és hozzájárul az intézményi stabilitáshoz.
A Vatikánvárosi Állam jogrendjében – amely Péter utóda küldetésének eszközéül szolgál, amennyiben biztosítja a Szentszék függetlenségét a nemzetközi színtéren is (vö. Lateráni Szerződés, Preambulum) – ez a funkció még kiemeltebb jelentőséget nyer. Az igazságszolgáltatás ugyanis hozzájárul az egység értékének védelméhez is, amely az egyházi élet egyik alapvető eleme.
Ebből a távlatból a per nem egyszerűen az ellentétes érdekek összeütközésének terepe, hanem rendezett közeg, amelyben a felek szabályozott párbeszéde és a bíró pártatlan közreműködése révén a nézeteltérés az igazság és az igazságosság keretei közé kerül. Ezzel kapcsolatban érdemes ismét felidézni Szent Ágoston tanítását: „Igazságosság nélkül nem lehet kormányozni az államot; lehetetlen, hogy jog uralkodjon egy olyan államban, ahol nincs igaz igazságosság. Az a cselekedet, amely jog szerint történik, bizonyára igazságosan történik, és lehetetlen, hogy jog szerint történjék az, ami az igazságossággal ellentétes. […] Az az állam, amelyben nincs igazságosság, nem állam. Az igazságosság ugyanis az az erény, amely mindenkinek megadja, ami őt megilleti. Következésképpen nem tekinthető az ember igazságosságának az, amely elszakítja magát az embert az igaz Istentől.” [6]
Kedves testvéreim! Szolgálatuk tehát az intézményi mellett mélyen egyházi jelentőséggel is bír. A tények körültekintő mérlegelése, az érintettek tiszteletteljes meghallgatása és a jogrend alapelveit hűen tükröző szabályok helyes alkalmazása révén Önök olyan küldetésben vesznek részt, amely egyaránt jogi és lelki jellegű.
Az Egyházban az igazságszolgáltatás nem csupán a normák technikai alkalmazása, hanem Isten népének szolgálatában álló hivatás. A jogi szakértelem mellett megkívánja a bölcsességet, a kiegyensúlyozottságot és az igazság állandó keresését a szeretet jegyében. Minden döntésnek, minden eljárásnak és minden ítéletnek az igazságkeresést kell tükröznie, amely az Egyház életének középpontjában áll. Amikor az igazságszolgáltatást feddhetetlenül és az igazsághoz való hűséggel gyakorolják, az a stabilitás és a bizalom tényezőjévé válik a társadalmon belül, természetes következményként egységet teremtve. Folytassák tehát ezt a szolgálatot feddhetetlenül, körültekintéssel és evangéliumi szellemmel! Az igazságosságot mindig világítsa meg az igazság, és kísérje az irgalmasság, hiszen mindkettő Krisztusban nyeri el teljességét. Így a jog – amennyiben igazlelkűen és egyházi szellemben alkalmazzák – értékes eszközzé válik a közösség építésében és Isten népe egységének megerősítésében.
Munkájukat az Egyház Anyja, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására bízom, hogy kísérje Önöket oltalmával. Szívből adom Önöknek apostoli áldásomat, a közösség és a béke zálogát – mind Önöknek, mind az igazságosság, az igazság és az egység szolgálatában végzett munkájuknak.
Köszönöm!
[1] vö. Szent Ágoston: De civitate Dei, XV, 22. [2] vö. Dig. 1.1.10; Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae, II-II, q. 58, a. 1. [3] Aquinói Szent Tamás: Summa Theologiae, II-II, q. 58, a. 5. [4] Szent Ágoston: De natura et gratia, 70, 84. [5] A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1807. [6] Szent Ágoston: De civitate Dei, XIX, 21, 1.
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
