A Szentatya ma reggel a vatikáni Apostoli Palotában audiencián fogadta a sacrofanói (RM) Fraterna Domus által szervezett IV. „Cattedra dell’accoglienza” [A Befogadás Tanszéke] találkozó résztvevőit.

Az alábbiakban közöljük a Szentatya beszédét, amelyet a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Béke legyen veletek!

Excellenciás Uraim! Kedves testvéreim!

Örömmel találkozom veletek, hogy megosszak néhány gondolatot arról a témáról, amelyet a „Befogadás Tanszéke” [Cattedra dell’Accoglienza] keretében vizsgáltok. Ez a kezdeményezés a Fraterna Domus Egyesület lelkiségi tapasztalatából született, más egyházi és társadalmi szervezetek tevőleges támogatásával.

Napjaitokat az a tudat hatja át, hogy a keresztény hivatás az emberek közötti közösség megteremtésére irányul; a közösség pedig abból fakad, hogy képesek vagyunk befogadni másokat, meghallgatást, vendégszeretetet és segítséget nyújtva nekik. A „befogadni” ige – amely minden tevékenységetek középpontjában áll – lehetséges etimológiája a latin accipere igére vezethető vissza, amelynek jelentése: „elfogadni”, „magához venni”.

Minden őszinte befogadás középpontjában ugyanis egy olyan kapcsolat áll, amely egy találkozás kegyelméből születik. Sokféle találkozást és ezáltal befogadást tapasztalunk meg: találkozást azokkal, akik szeretnek minket, a családtagjainkkal, a munkatársainkkal, de akár idegenekkel, sőt néha ellenséges beállítottságú emberekkel is. Amikor egy találkozás valódi, a személyes élmény átalakulhat, és fokozatosan képessé válhat mások bevonására is, közösségi tapasztalattá érlelődve.

Éppen ebbe a találkozási dinamikába illeszkedik az a döntésetek, hogy a „Befogadás Tanszéke” negyedik kiadását a fiataloknak szentelitek. A mélyreható kulturális és társadalmi átalakulások korában a fiatalok – akik természetüknél fogva a társadalom és az Egyház jövőjét képviselik – valójában már most is annak eleven és termékeny jelenét alkotják. Kérdéseik és nyugtalanságuk ugyanis arra ösztönöz bennünket, hogy megújítsuk kapcsolataink stílusát. A fiatalok befogadása mindenekelőtt azt jelenti, hogy meghallgatjuk hangjukat, keresztezik egymást tekinteteink, és felismerjük: életükben és nyelvükben a Szentlélek továbbra is munkálkodik, megújult utakat sugallva számunkra a jelenlét és az oltalmazás terén.

Különösen is szeretnék elidőzni ennél a két szónál – jelenlét és oltalmazás –, amelyek együttesen világítják meg a befogadás keresztény értelmét.

Mindannyian – életünk első pillanatától kezdve – társadalmi valóságban növekszünk. A család, a plébánia, az iskola, az egyetem és a munkahely olyan társadalmi modelleket képviselnek, amelyekben különböző dimenziók fonódnak össze: a pszichológiai, a jogi, az erkölcsi, a pedagógiai és a kulturális. Ezek az identitásképző terek, amelyek elsődleges feladatát éppen a jelenlét határozza meg. Jelen lenni mások életében annyit tesz, mint megosztani velük az időt, a tapasztalatokat és a jelentéseket, olyan stabil támpontokat kínálva, amelyekben mások felismerhetik önmagukat, és növekedhetnek.

A názáreti Szent Családra tekintve – amelynek modelljéből a Fraterna Domus is merít – minden befogadó közösség újra felfedezheti hivatását, és megtanulhatja, hogyan tájékozódjon a szolgálat útján. Az evangéliumi történet, amelyben Mária és József elveszítik Jézust, majd három nap elteltével, aggodalommal telve megtalálják a templomban (vö. Lk 2,39–52), megtanít minket arra, hogy a másik ember jelenléte nem magától értetődő, hanem a folyamatos keresés eredménye. Mindannyiunkkal előfordult már, hogy elveszítettünk valakit vagy valamit, amihez szorosan kötődtünk. Abban a pillanatban döbbentünk rá, milyen értékes is volt az a jelenlét.

Így történik ez a hitben való életben is: természetesnek vesszük Jézus jelenlétét az életünkben, egészen addig, amíg hirtelen úgy tűnik, már nincs ott, ahol hagytuk. Elveszettséget érzünk. Valójában nem Ő tévedt el, hanem mi távolodtunk el Tőle. Amikor ez bekövetkezik, hivatottak vagyunk bizalommal keresni Őt, az ismeretlen utak bejárásának bátorságával, új, reménységgel teli szemmel tekintve a világra. Ily módon felhagyunk azzal, hogy a saját mércénk szerinti Istent keressük, és inkább ott találkozunk Vele, ahol Ő lakozik. Jézust keresni tehát annyit tesz, mint elhagyni meggyőződéseink biztonságát a találkozás felelősségéért cserébe, megtanulva látni és befogadni Isten jelenlétét, aki mindig „túl” van.

Pontosan ezt tette Szent József is, amikor oltalmazta az Úr által reá bízott családot. Benne ismerjük fel, hogy a befogadás – a jelenlét mellett – oltalmazást is jelent. Oltalmazni azt jelenti, hogy figyelemmel állunk a másik mellett, tiszteletben tartjuk döntéseit, és gondját viseljük. Ez a magatartás elsősorban Istenre jellemző, akit a Biblia népe őrzőjeként mutat be. Emlékezzünk a zsoltárra: „Nem alszik, nem szunnyad / Izrael őrzője. / Az Úr a te őrződ” (Zsolt 121,4–5). Ebből a szemszögből értjük meg, hogy az emberi család is hivatott megőrizni mindazt, ami reá bízatott: a kapcsolatokat, a teremtett világot, nővéreink és fivéreink életét, különösen azokét, akik szenvednek, és akik a leginkább kiszolgáltatottak. József így mutatja meg nekünk, hogy a jelenlét és az oltalmazás elválaszthatatlan dimenziók: nem lehet oltalmazni anélkül, hogy jelen lennénk, és nem lehetünk jelen anélkül, hogy felelősséget vállalnánk a másikért.

Ez a két szó két lámpásként világíthat az utatokon az életszentség felé vezető befogadásban: soha nem önmagába zárkózó, hanem mindig közösségi és testvéri perspektívában, ahogyan arra a Fratelli tutti enciklika is emlékeztet bennünket: „Csak az önzetlen befogadást értelmező társadalmi és politikai kultúra rendelkezhet jövővel” (141. pont) az új generációk számára.

Kedves barátaim! Köszönöm csendes és diszkrét elkötelezettségeteket. Bátorítalak benneteket: legyetek a befogadás nevelői! Ápoljátok a befogadás karizmáját a Szentlélek sugallatára figyelve, akinek gyümölcse – amint Szent Pál apostol mondja – „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22). Így továbbra is közösen hozhattok létre olyan környezetet, amely a jót és a testvériséget munkálja a keresztény közösségben és a társadalomban. A Boldogságos Szűz Mária és Szent József oltalmazzon benneteket, és járjon közben értetek. Szívből adom rátok áldásomat. Köszönöm!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media