A ramadán hónapja és az Id al-Fitr ünnep (a böjt megtörésének ünnepe) alkalmából a Vallásközi Párbeszéd Dikasztériuma üdvözlő üzenetet küldött a világ muszlim közösségeinek.

Az alábbiakban közöljük az üzenet szövegét, amelyet a Dikasztérium prefektusa, Őeminenciája George Jacob Koovakad bíboros, valamint a Dikasztérium titkára, Indunil J.K. Kodithuwakku atya látott el kézjegyével:

Kedves muszlim testvéreim!

Nagy örömmel fordulok hozzátok a ramadán hónapja alkalmából, amely a böjt megtörésének ünnepében, az Id al-Fitrben teljesedik ki. Ez a jelentős éves esemény örömteli alkalmat kínál számomra, hogy kifejezzem közelségemet, szolidaritásomat és tiszteletemet irántatok, Isten hívő népe iránt, „aki egyetlen, élő és önmagában létező, irgalmas és mindenható, a mennynek és a földnek Teremtője, aki szólt az emberekhez is” (II. Vatikáni Zsinat, Nostra aetate nyilatkozat, 1965. október 28., 3.).

Ebben az évben a naptárak gondviselésszerű egybeesése folytán a keresztények a böjtnek és az áhítatnak ezt az időszakát veletek együtt tartják meg a nagyböjt szent idején, amely az Egyházat a húsvét megünneplése felé vezeti. Ebben a lelkileg intenzív időszakban arra törekszünk, hogy hűségesebben kövessük Isten akaratát. Ez a közös út lehetővé teszi számunkra, hogy felismerjük eredendő gyarlóságunkat, és szembenézzünk a szívünket nyomasztó megpróbáltatásokkal.

Amikor megpróbáltatások érnek bennünket – legyenek azok személyesek, családiak vagy intézményiek –, gyakran azt hisszük, hogy az okok megértése feltárja előttünk a továbblépés világos útját. Mégis sokszor tapasztaljuk, hogy e helyzetek összetettsége meghaladja erőnket. Az információk, narratívák és egymással versengő nézőpontok túlterheltsége által jellemzett korban megkülönböztető képességünk elhomályosulhat, szenvedésünk pedig még kínzóbbá válhat. Ilyenkor természetesen adódik a kérdés: hogyan találhatjuk meg a kivezető utat? Tisztán emberi szempontból a válasz elérhetetlennek tűnhet, a tehetetlenség érzését hagyva bennünk.

Pontosan ekkor merülhet fel a kísértés, hogy átadjuk magunkat a kétségbeesésnek vagy az erőszaknak. A kétségbeesés őszinte válasznak tűnhet egy megtört világra, míg az erőszak az igazsághoz vezető olyan rövid útként kínálkozhat, amely megkerüli a hit által megkövetelt türelmet. Mégis, a hívők számára egyik sem lehet elfogadható út. Az igaz hívő tekintetét a láthatatlan Világosságra, Istenre szegezi – a Mindenhatóra, az Irgalmasra, az egyetlen Igazságosra –, aki „igazságban ítéli a népeket” (Zsolt 96,10). Az ilyen hívő minden erejével arra törekszik, hogy Isten parancsolatai szerint éljen, mert egyedül Benne található meg az eljövendő világ reménysége és a minden emberi szív által oly mélyen áhított béke.

Valóban, mi – keresztények és muszlimok, minden jóakaratú emberrel együtt – arra kaptunk hivatást, hogy új utakat vázoljunk fel és nyissunk meg, amelyek mentén megújulhat az élet. Ezt a megújulást az imádságból táplálkozó kreativitás, a belső látásunkat megtisztító böjt fegyelme és a tevékeny szeretet konkrét cselekedetei teszik lehetővé. „Ne hagyd, hogy legyőzzön a rossz – buzdít bennünket Pál apostol –, hanem te győzd le a rosszat jóval” (Róm 12,21).

Kedves muszlim testvéreim! Különösen ti, akik testben vagy lélekben küzdötök vagy szenvedtek az igazságosság, az egyenlőség, a méltóság és a szabadság iránti szomjúságotok miatt: biztosítalak benneteket lelki közelségemről, és tudjátok, hogy a Katolikus Egyház szolidaritást vállal veletek. Nemcsak a megpróbáltatások közös tapasztalata köt össze bennünket, hanem az a szent feladat is, hogy helyreállítsuk a békét megtört világunkban. Valóban „mindannyian egy hajóban evezünk” (Ferenc, Fratelli tutti enciklika, 2020. október 3., 30.).

Béke – ez az én buzgó kívánságom mindannyiótoknak, családotoknak és a nemzeteknek, amelyekben éltek. Nem illuzórikus vagy utópisztikus békéről van szó, hanem – amint XIV. Leó pápa hangsúlyozta – olyanról, amely „a szív, az értelem és az élet lefegyverzéséből” születik (Üzenet az 59. Béke Világnapjára, 2026. január 1.). Ez a béke Istentől kapott ajándék, amelyet az ellenségeskedés párbeszéd útján történő feloldása, az igazságosság gyakorlása és a megbocsátás ápolása táplál. A ramadán és a nagyböjt közös időszaka által belső átalakulásunk váljon egy megújult világ katalizátorává, ahol a háború fegyverei átadják helyüket a béke bátorságának.

E gondolatok jegyében imádkozom, hogy a Mindenható töltse el mindannyiótokat irgalmas szeretetével és isteni vigasztalásával.

Vatikán, 2026. február 17.

George Jacob Koovakad bíboros úr
prefektus

Indunil J.K. Kodithuwakku
titkár

forrás: Bollettino
kép: Vatican News