Ma délelőtt a vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Krisztus Légiója általános káptalanjának résztvevőit.

Az alábbiakban közzétesszük a beszédet, amelyet a Szentatya a jelenlévőkhöz intézett:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Békesség veletek!

Bíboros úr, Érsek úr, kedves testvéreim!

Örömmel fogadlak benneteket általános káptalanotok záró szakaszában. Mint minden szerzetesi intézmény életében, ez a kegyelem ideje, hiszen a közösségi megkülönböztetés és a Szentlélekre való odafigyelés kitüntetett pillanata. Ő az, aki továbbra is vezeti történeteteket, és fenntartja a kongregációtokra bízott küldetést abban a hűségben, amellyel a kapott karizmát mint Isten ajándékát őrzitek az egész Egyház számára.

Ez egyben alkalom számotokra, hogy egy olyan karizma örököseinek valljátok magatokat, amely különböző utakon és történelmi megnyilvánulásokon keresztül – melyek olykor fájdalmasak és válságoktól sem mentesek voltak – hívta életre a Krisztus Légiója kongregációt, amelyet ugyanaz a lelki gyökér és közös apostoli buzgóság egyesít. Ez a közös emlékezet nem csupán a múltba tekint, hanem az evangéliumhoz hűen folyamatos megújulásra sarkall a jelenben is.

A karizma a Szentlélek ajándéka. Minden intézmény és annak minden egyes tagja hivatott arra, hogy személyesen és közösségben is életre váltsa azt, saját identitásának szüntelen elmélyítése révén, amely kijelöli helyüket és meghatározza küldetésüket az Egyházon és a társadalmon belül. Ez az út a maga részéről értékes hozzájárulást jelent az egész Egyház számára, és különösképpen a Regnum Christi lelki családja számára.

A kapott karizma megélésének formái, stílusai és hangsúlyai közötti sokféleség nem gyengíti az egységet, hanem gazdagítja azt, mint a „poliéder, amely tükrözi az összes olyan rész-egység összefutását, amely abban megőrzi eredetiségét” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 236.). Emiatt nem tartani kell a pluralitástól, hanem be kell fogadni és meg kell különböztetni azt; hagyni kell, hogy kifejeződjön, miszerint hitelesebben és hűségesebben válaszolhassunk Isten hívására. Ahogyan egy családban minden tagnak megvan a saját identitása és küldetése, úgy köztetek is az ajándékok sokfélesége a Lélek termékenységét nyilvánítja ki, és erősíti a közös missziót.

Amint már említettük, a karizma a Szentlélek ajándéka; Ő az, aki szétosztja adományait (vö. 1Kor 12,11), és ezt az Egyház megújulása és építése érdekében teszi. Ahogy Szent Pál mondja: „A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele” (1Kor 12,7). Ezért a karizmát hálával és örömmel kell fogadni (vö. Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 12). Ne feledjétek tehát: nem urai vagytok a karizmának, hanem annak őrzői és szolgái. Arra kaptatok hivatást, hogy életeteket adjátok azért, hogy ez az ajándék továbbra is gyümölcsöző legyen az Egyházban és a világban. Ezért ez a káptalan arra hív benneteket, hogy továbbra is keressétek a választ: hogyan éljétek meg ma kreatív hűséggel azt a karizmatikus felismerést, amely vallási családotok alapja.

Az általános káptalan az eddig megtett út értékelésének és – a Szentlélek segítségével – a megteendő út kijelölésének az ideje is. Ezért tekintettétek központi témának az intézményen belüli kormányzás és tekintély gyakorlását. A tekintélyt a szerzetesi életben nem uralomként, hanem lelki és testvéri szolgálatként kell érteni mindazok felé, akik ugyanabban a hivatásban osztoznak. Gyakorlásának a „kísérés művészetében” kell megnyilvánulnia, hogy „mindannyian megtanulják: mindig le kell venniük a sarujukat a másik ember szent földje előtt (vö. Kiv 3,5). Utunknak a közelség gyógyító ritmusát kell adnunk, olyan tiszteletteljes és együttérző tekintettel, amely ugyanakkor gyógyít, felszabadít és a keresztény életben való növekedésre bátorít” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 169.). A tekintély a szerzetesi életben a közösségi élet éltetését is szolgálja: Krisztusra összpontosítja és a benne való élet teljessége felé irányítja azt, elkerülve az ellenőrzés minden olyan formáját, amely nem tartja tiszteletben a személyek méltóságát és szabadságát.

Ugyanígy a szerzetesi kormányzás alapvető feladatai közé tartozik a karizmához való hűség előmozdítása is. Ezért meg kell erősíteni a kormányzásnak azt a stílusát, amelyet a kölcsönös meghallgatás, a társfelelősség, az átláthatóság, a testvéri közelség és a közösségi megkülönböztetés jellemez. A jó kormányzás ahelyett, hogy mindent önmagában összpontosítana, elősegíti a szubszidiaritást és a közösség minden tagjának felelős részvételét.

A megszentelt élet, amely arra hivatott, hogy a közösség szakértője legyen, olyan tereket hoz létre, ahol az evangélium konkrét testvériséggé formálódik. Az elmúlt napokban kétségtelenül kézzelfogható tapasztalatot szereztetek a közösségről a különböző kultúrákból és élethelyzetekből érkező, eltérő generációkhoz tartozó testvérek között, valamint azok között, akik vezetői felelősséget viselnek, és azok között, akik nap mint nap a közösségekben és a missziókban szolgálnak.

A ti küldetésetek abban áll, hogy a kölcsönös meghallgatásnak és Isten akarata közös keresésének ezt a látható tanúságtételét nyújtsátok mind saját közösségeitek, mind pedig azok számára, akikkel utatok során találkoztok missziótok teljesítése közben.

„A missziós egységet természetesen nem szabad uniformitásként értelmezni” (Üzenet a 100. Missziós Világnapra, 2026. január 8.). Nem a különbségek eltörléséről van szó, hanem arról a képességről, hogy a sokféleséget mindenki javára összhangba hozzuk, gazdagságként fogadva el az eltérő nézőpontokat, és közösen ismerve fel azokat az utakat, amelyeket az Úr mutat nekünk.

Ez a folyamat alázatot igényel a meghallgatáshoz, belső szabadságot az őszinte beszédhez és nyitottságot a közösségi megkülönböztetés elfogadásához. Ez minden közösségben megélt hivatás lényegi követelménye.

Az Egyház ma a szinodalitás intenzív hívását éli meg, vagyis azt, hogy együtt járjunk az úton, együtt figyeljünk és közösen végezzünk megkülönböztetést. Az általános káptalan természeténél fogva egy szinodális gyakorlat, amelyben mindenki hivatást kapott arra, hogy saját tapasztalatait és látásmódját felajánlva, együtt építse az intézmény jövőjét.

Kedves testvéreim! Arra buzdítalak benneteket, hogy továbbra is az imádság, az alázat és a belső szabadság lelkületében éljetek. Ne egyéni vagy regionális érdekeket kövessetek, és ne is pusztán szervezeti megoldásokat keressetek, hanem mindenekelőtt Isten akaratát kutassátok szerzetesi családotok és az Egyház által rátok bízott küldetés számára.

Adja Isten, hogy ez a káptalan a reménység idejét nyissa meg számotokra. Az Úr továbbra is hív és küld, gyógyít és megtisztít; ezért a ti feladatotok felismerni, miként válaszolhattok hűséggel a jelenre, amelyet Isten a kezetekbe helyez.

Kongregációtok ezen új szakaszát a Guadalupei Szűzanya anyai oltalmába ajánlom, és szívből adom rátok apostoli áldásomat. Köszönöm!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media