XIV. Leó pápa ma délelőtt a vatikáni Apostoli Palotában audiencián fogadta a Pápai Életvédő Akadémia plenáris közgyűlésének résztvevőit.

Az alábbiakban közzétesszük a Szentatya beszédét, amelyet a találkozó során intézett a jelenlévőkhöz:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Békesség veletek!

Jó reggelt és köszöntök mindenkit!

Eminenciás urak,
Excellenciás urak,
Tisztelt Akadémikusok,
Kedves Testvéreim!

Örömmel találkozom Önökkel első alkalommal az új elnök, Renzo Pegoraro prelátus úr jelenlétében. Köszönöm az emberi élet szolgálatában végzett tudományos kutatásaikat és azt a munkát, amelyet ebben a Pápai Akadémiában folytatnak.

Nagyra értékelem a témát, amelyet az idei találkozóra választottak: Healthcare for All. Sustainability and Equity (Egészségügyi ellátást mindenkinek. Fenntarthatóság és méltányosság). Rendkívül nagy jelentőséggel bír ez mind az aktualitása, mind szimbolikus jellege miatt. Valóban: egy olyan, konfliktusok szaggatta világban, amely hatalmas gazdasági, technológiai és szervezeti erőforrásokat áldoz fegyverkezésre és haditechnikai eszközök gyártására, minden eddiginél beszédesebb az élet és az egészség oltalmazására szentelni időt, energiát és szakértelmet. Az egészség ugyanis – amint azt Ferenc pápa kijelentette – „nem fogyasztási cikk, hanem egyetemes jog, amelyből adódóan az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés nem lehet kiváltság” (Beszéd az „Orvosok Afrikáért – CUAMM” szervezethez, 2016. május 7.). Köszönöm tehát Önöknek ezt a választást.

Az első szempont, amelyet hangsúlyozni kívánok, a közösség és az egyes ember egészsége közötti szoros kötelék. A COVID-19 világjárvány ezt olykor kíméletlen módon bizonyította be számunkra. Nyilvánvalóvá vált, hogy egészségünk és maga az életünk alapja a kölcsönösség és az egymásrautaltság. Ezen összefüggések tanulmányozása párbeszédet igényel a különböző tudományterületek – az orvostudomány, a politika, az etika, az igazgatásszervezés és más szakágak – között; éppúgy, mint egy mozaik esetében, amelynek sikere mind a mozaikkövek kiválasztásától, mind azok elrendezésétől függ. Valóban, az egészségügyi rendszerek és a közegészségügy tekintetében egyfelől a jelenségek megértéséről, másfelől pedig olyan politikai, társadalmi és technológiai lépések meghatározásáról van szó, amelyek a családot, a munkát, a környezetet és az egész társadalmat érintik. Felelősségünk tehát nem merül ki a betegségek kezelésében és az ellátáshoz való méltányos hozzáférés biztosításában: fel kell ismernünk, hogy az egészséget számos tényező együttesen befolyásolja és mozdítja elő, amit a maga összetettségében kell vizsgálnunk és kezelnünk.

E tekintetben szeretném újfent hangsúlyozni, hogy nem az „azonnali haszonra kell összpontosítanunk, hanem arra, ami mindenki számára a legjobb; tudjunk türelmesek, nagylelkűek és szolidárisak lenni, kapcsolatokat teremteni és hidakat építeni, hálózatban dolgozni és optimalizálni az erőforrásokat azért, hogy mindenki a közös munka aktív részesének és kedvezményezettjének érezhesse magát” (Beszéd az egészségügyi szektor intézményvezetésének etikájáról szóló szeminárium résztvevőihez, 2025. november 17.).

E ponton érkezünk el a megelőzés témájához, amely szintén tágabb összefüggésbe ágyazódik: a közösségek életfeltételei, melyek a szociális és környezetvédelmi politikák gyümölcsei, közvetlen hatással vannak az emberek egészségére és életére. Ha megvizsgáljuk a várható élettartamot – és különösen az egészségben eltöltött évek számát – a különböző országokban és társadalmi csoportokban, hatalmas egyenlőtlenségeket fedezünk fel. Ezek olyan változóktól függnek, mint például a jövedelmi szint, az iskolai végzettség vagy a lakókörnyezet. Ma pedig sajnos nem mehetünk el szó nélkül a háborúk mellett sem, amelyek a polgári létesítményeket, köztük a kórházakat is sújtják: ezek jelentik a legképtelenebb merényletet, amelyet maga az emberi kéz követ el az élet és a közegészség ellen. Gyakran hangoztatják, hogy az élet és az egészség mindenki számára egyformán alapvető érték, ám ez az állítás képmutató marad, ha közben közömbösek maradunk az egyenlőtlenségeket meghatározó strukturális okok és gyakorlati döntések iránt. A különféle nyilatkozatok és proklamációk ellenére a tettek szintjén nem minden életet övez ugyanaz a tisztelet, és az egészség védelme sem valósul meg mindenki számára azonos módon.

Segítségünkre lehet a „One Health” (Egy egészség) fogalma, mint az egészségügyi kérdések globális, multidiszciplináris és integrált megközelítésének alapja. Ez a szemlélet kiemeli a környezeti dimenziót, valamint az élet sokszínű formái és azon ökológiai tényezők közötti kölcsönös függőséget, amelyek lehetővé teszik azok kiegyensúlyozott fejlődését. Fontos elmélyítenünk azt a tudatosságot, hogy az emberi élet érthetetlen és fenntarthatatlan a többi teremtmény nélkül. Valójában, amint azt a Laudato si’ enciklika fogalmazza: „a mindenség minden lényét láthatatlan kötelékek fűzik össze, és egyfajta egyetemes családot alkotunk, olyan fenséges közösséget, amely szent, szerető és alázatos tiszteletre indít bennünket” (89). Ez a megközelítés teljes mértékben összhangban van azzal a globális bioetikával, amellyel az Önök Akadémiája már többször behatóan foglalkozott, és amelyet helyes továbbra is művelniük.

A közpolitikai cselekvés nyelvére lefordítva a „One Health” szemlélet megköveteli az egészségügyi szempontok integrálását minden szakpolitikába (legyen szó közlekedésről, lakhatásról, mezőgazdaságról, foglalkoztatásról, oktatásról és így tovább), annak tudatában, hogy az egészség az élet minden dimenzióját érinti. Szükségünk van tehát arra, hogy szilárdabb alapokra helyezzük a közjóról alkotott fogalmainkat és annak gyakorlatát, nehogy elhanyagoljuk azt a különféle egyéni, nemzeti vagy egyéb részérdekek nyomása alatt.

A közjó – amely az Egyház társadalmi tanításának egyik alappillére – azzal a kockázattal jár, hogy elvont és súlytalan fogalom marad, ha nem ismerjük fel: gyökerei az emberek közötti felebaráti kapcsolatok konkrét gyakorlatában és a polgárok közt megélt kötelékekben rejlenek. Ez az a talaj, amelyen növekedésnek indulhat egy olyan demokratikus kultúra, amely ösztönzi a részvételt, és képes egységbe ötvözni a hatékonyságot, a szolidaritást és az igazságosságot. Újra fel kell fedeznünk a kapcsolatot a gondoskodás alapvető attitűdjével, amely a másik melletti kiállást és közelséget jelenti; nem csupán azért, mert a másik szükséget szenved vagy beteg, hanem mert osztozik velünk a minden emberben közös egzisztenciális sebezhetőségben. Csak így leszünk képesek hatékonyabb és fenntarthatóbb egészségügyi rendszereket létrehozni, amelyek a szűkös erőforrások világában is képesek kielégíteni az egészségügyi szükségleteket, és a dezinformáció, valamint a tudománnyal szembeni szkepticizmus ellenére is képesek helyreállítani az orvostudományba és az egészségügyi dolgozókba vetett bizalmat.

Tekintettel a kérdés globális jelentőségére, ismételten hangsúlyozom: hatékony módszereket kell találnunk a nemzetközi és multilaterális kapcsolatok megszilárdítására, hogy azok „visszanyerjék a találkozás és a közvetítés előmozdításához szükséges erejüket, amely elengedhetetlen a konfliktusok megelőzéséhez; így senki ne érezzen kísértést arra, hogy az erő logikájával – legyen az verbális, fizikai vagy katonai – hatalmaskodjon a másik felett” (Beszéd a diplomáciai testülethez, 2026. január 9.). Ez a távlat pedig érvényes az egészség védelmével és előmozdításával foglalkozó nemzetek feletti szervezetek által végzett együttműködésre és koordinációra is.

Fogadjátok tehát, kedves testvéreim, záró jókívánságomat: elkötelezettségetek tegyen hatékony tanúságot a kölcsönös gondoskodásnak arról a lelkületéről, amelyben Isten irántunk tanúsított stílusa nyilvánul meg – hiszen Ő minden gyermekének gondját viseli. Szívemből áldalak meg mindannyiótokat, szeretteiteket és munkátokat! Köszönöm!

Imádkozzunk együtt:

Miatyánk…

Az Úr legyen veletek…

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media