Az alábbiakban közzétesszük XIV. Leó pápa 2026-os nagyböjti üzenetének szövegét, amely a „Hallgatás és böjt. A nagyböjt mint a megtérés ideje” címet viseli:

A Szentatya üzenete

Hallgatás és böjt.

A nagyböjt mint a megtérés ideje

Kedves Testvéreim!

A nagyböjt az az időszak, amelyben az Egyház anyai féltéssel hív bennünket: helyezzük vissza Isten titkát életünk középpontjába, hogy hitünk újra lendületet kapjon, szívünk pedig ne szóródjon szét a mindennapok nyugtalansága és szétszórtságai közepette.

A megtérés minden útja akkor veszi kezdetét, amikor hagyjuk, hogy az Ige elérjen bennünket, és azt lelki hajlékonysággal befogadjuk. Szoros kötelék van tehát Isten Igéjének ajándéka, az annak felkínált befogadó tér, valamint az Ige által véghezvitt átalakulás között. Ezért a nagyböjti zarándokút kedvező alkalom arra, hogy odafigyeljünk az Úr szavára, és megújítsuk döntésünket Krisztus követése mellett, végigjárva vele a Jeruzsálembe felvezető utat, ahol beteljesedik szenvedésének, halálának és feltámadásának titka.

A meghallgatás

Ebben az évben elsősorban arra szeretném irányítani a figyelmet, mennyire fontos, hogy a meghallgatás által teret engedjünk az Igének, hiszen a készség a meghallgatásra az első olyan jel, amelyben megnyilvánul a vágy a másikkal való kapcsolatba lépésre.

Maga Isten, aki a lángoló csipkebokorból nyilatkozik meg Mózesnek, megmutatja, hogy a meghallgatás az Ő lényének egyik sajátos vonása: „Láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és hallottam kiáltását” (Kiv 3,7). Az elnyomottak kiáltásának meghallgatása egy olyan szabadítás-történet kezdete, amelybe az Úr Mózest is bevonja, elküldve őt, hogy nyissa meg a szabadulás útját rabszolgasorba taszított gyermekei számára.

Ő egy bevonó Isten, aki ma is elér bennünket azokkal a gondolatokkal, amelyek megindítják az Ő szívét. Ezért az Ige meghallgatása a liturgiában a valóság igazabb meghallgatására nevel bennünket: a személyes és társadalmi életünket átszövő számos hang közül a Szentírás képessé tesz minket arra, hogy felismerjük azt, amely a szenvedésből és az igazságtalanságból fakad, hogy az ne maradjon válasz nélkül. A befogadás e belső készségébe való belépés azt jelenti: engedjük, hogy Isten ma arra oktasson bennünket, hogy úgy hallgassunk, miként Ő, egészen annak felismeréséig, hogy „a szegények helyzete olyan kiáltást jelent, amely az emberiség történetében folyamatosan kérdőre vonja életünket, társadalmainkat, politikai és gazdasági rendszereinket, és nem utolsósorban az Egyházat is.” [1]

A böjt

Ha a nagyböjt a meghallgatás ideje, akkor a böjt olyan konkrét gyakorlat, amely készségessé tesz Isten Igéjének befogadására. Az ételtől való tartózkodás ugyanis ősi és nélkülözhetetlen aszketikus gyakorlat a megtérés útján. Éppen azért, mert a testet is bevonja, nyilvánvalóbbá teszi, mire is vagyunk valójában „éhesek”, és mit tartunk alapvetőnek fennmaradásunkhoz. Arra szolgál tehát, hogy felismerjük és rendezzük vágyainkat, hogy éberen tartsuk az igazságosság utáni éhséget és szomjúságot, megóvva azt a belenyugvástól, és úgy nevelve e vágyat, hogy imádsággá és a felebarát iránti felelősséggé váljon.

Szent Ágoston lelki finomsággal enged bepillantást a jelen idő és a jövőbeli beteljesedés közötti feszültségbe, amely a szívnek ezt az őrizetét áthatja, amikor megjegyzi: „A földi élet folyamán az emberek feladata az igazságosságra való éhezés és szomjazás, de az azzal való teljes betelés a másvilágra tartozik. Az angyalok jóllaknak ezzel a kenyérrel, ezzel az eledellel. Az emberek ellenben éheznek rá, és mindnyájan vágyakozva nyújtóznak utána. Ez a vágyban való kinyújtózás kitágítja a lelket, és növeli annak befogadóképességét.” [2] A böjt, ebben az értelemben felfogva, nem csupán azt teszi lehetővé, hogy fegyelmezzük a vágyat, megtisztítsuk és szabaddá tegyük azt, hanem azt is, hogy kitágítsuk, oly módon, hogy Isten felé forduljon, és a jó cselekvésére irányuljon.

Ahhoz azonban, hogy a böjt megőrizze evangéliumi hitelességét, és mentes maradjon a szív felfuvalkodottságának kísértésétől, mindig hittel és alázattal kell megélni. Megkívánja az Úrral való közösségben való meggyökerezettséget, hiszen „nem böjtöl valóban az, aki nem tud Isten Igéjéből táplálkozni”. [3] Mint belső elkötelezettségünk látható jele – hogy a kegyelem segítségével kivonjuk magunkat a bűn és a rossz alól –, a böjtnek a lemondás más formáit is magában kell foglalnia, amelyek egy mértéktartóbb életmód elsajátítását célozzák, mivel „egyedül az aszkézis teszi erőssé és hitelessé a keresztény életet”. [4]

Szeretnélek ezért benneteket a megtartóztatás egy igen konkrét és gyakran kevéssé becsült formájára hívni: tartózkodjunk a felebarátunkat ütlegelő és megsebző szavaktól! Kezdjük el leszerelni a szóhasználatunkat: mondjunk le az éles szavakról, az elhamarkodott ítélkezésről, a távollévők kibeszéléséről és a rágalmazásról. Ehelyett törekedjünk megválogatni szavainkat és ápolni a kedvességet: a családban, a barátok között, a munkahelyeken, a közösségi médiában, a politikai vitákban, a tömegtájékoztatásban és a keresztény közösségekben. Akkor a gyűlölet megannyi szava átadja majd helyét a remény és a béke szavainak.

Együtt

Végül a nagyböjt rávilágít az Ige meghallgatásának és a böjt gyakorlatának közösségi dimenziójára is. Erre a szempontra a Szentírás is számos módon felhívja a figyelmet. Például Nehemiás könyvében, amikor elbeszéli, hogy a nép egybegyűlt a Törvény könyvének nyilvános felolvasására, és böjtölve készült fel a hitvallásra és az imádásra, hogy ily módon megújítsa az Istennel kötött szövetséget (vö. Neh 9,1–3).

Ugyanígy plébániáink, családjaink, egyházi csoportjaink és szerzetesi közösségeink is arra hivatottak, hogy a nagyböjtben közös utat járjanak be, amelyen Isten Igéjének, valamint a szegények és a föld kiáltásának meghallgatása közös életünk formájává válik, a böjt pedig tényleges bűnbánatunkat szolgálja. Ebben a távlatban a megtérés az egyéni lelkiismereten túl érinti kapcsolataink stílusát, a párbeszéd minőségét, azt a képességünket, hogy hagyjuk magunkat a valóság által megszólítani, és hogy felismerjük, mi is irányítja valójában vágyainkat – egyházi közösségeinkben és az igazságosságra, valamint kiengesztelődésre szomjazó emberiségben egyaránt.

Szeretteim! Kérjük a kegyelmet, hogy ez a nagyböjt tegye figyelmesebbé fülünket Istenre és a peremre szorultakra. Kérjük a böjt erejét, amely áthatja nyelvünket is, hogy kevesebb legyen a sebző szó, és táguljon a tér a másik hangja számára. Kötelezzük el magunkat amellett, hogy közösségeink olyan helyekké váljanak, ahol a szenvedők kiáltása befogadásra talál, és ahol a meghallgatás a szabadulás útjait nyitja meg, készségesebbé és buzgóbbá téve minket a szeretet civilizációjának építésében.

Szívemből áldalak meg mindannyiótokat és nagyböjti utatokat!

Kelt Vatikánban, 2026. február 5-én, Szent Ágota szűz és vértanú emléknapján.

XIV. Leó pápa

[1] Dilexi te apostoli buzdítás (2025. október 4.), 9.

[2] Szent Ágoston: A böjt hasznáról, 1, 1.

[3] XVI. Benedek: Katekézis (2011. március 9.).

[4] Szent VI. Pál: Katekézis (1978. február 8.).

forrás: Bollettino
kép: Vatican News