Ma délelőtt a Vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Rota Romana Törvényszékének prelátusait a bírói év megnyitása alkalmából.
Az alábbiakban közöljük a pápa beszédét, amelyet a jelenlévőkhöz intézett:
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Béke legyen veletek!
Excellenciás Úr,
kedves prelátus auditorok, a Rota Romana Apostoli Törvényszékének tagjai!
Első találkozásunk alkalmával mindenekelőtt szeretném kifejezni elismerésemet az Önök munkájáért, amely értékes szolgálatot jelent az egyetemes bírói feladat ellátásában, amely a pápa sajátos küldetése, és amelybe az Úr Önöket is meghívta. „Veritatem facientes in caritate”(Ef 4,15): ez a kifejezés jól alkalmazható az Önök mindennapi küldetésére az igazságszolgáltatás területén.
Köszönetemet fejezem ki Őexcellenciájának, a dékánnak szavaiért, amelyek mindannyiuk egységét fejezik ki Péter utódjával. Elismerő gondolatom kiterjed továbbá az Egyház valamennyi törvényszékére szerte a világon. Az a bírói szolgálat, amelyet magam is gyakorolhattam, segít abban, hogy jobban megértsem tapasztalataikat, és felmérjem feladatuk egyházi jelentőségét.
Ma szeretnék visszatérni egy alapvető témára, amely XII. Piusztól Ferenc pápáig meghatározó volt a Rota Romanához intézett pápai beszédekben. Ez az Önök tevékenysége és az igazságosságban rejlő igazság kapcsolatára vonatkozik. Ezen alkalommal néhány gondolatot kívánok megosztani az igazságosság igazsága és a szeretet erénye közötti szoros kapcsolatról. Nem két egymással szemben álló elvről van szó, és nem is olyan értékekről, amelyeket pusztán pragmatikus szempontok szerint kellene kiegyensúlyozni, hanem két egymással bensőségesen összetartozó dimenzióról, amelyek legmélyebb harmóniájukat magának Istennek a misztériumában találják meg, aki Szeretet és Igazság.
Ez az összefüggés állandó és gondos kritikai megkülönböztetést kíván, mivel a bírói tevékenység gyakorlása során nem ritkán dialektikus feszültség bontakozik ki az objektív igazság követelményei és a szeretet indíttatásai között. Időnként fennáll annak a veszélye, hogy a hívek – gyakran megpróbáltatásokkal teli – élethelyzeteivel való túlzott azonosulás az igazság veszélyes relativizálásához vezet. A félreértelmezett együttérzés ugyanis, még ha látszólag lelkipásztori buzgóság is motiválja, elhomályosíthatja a bírói hivatalhoz tartozó igazságfeltárás elengedhetetlen dimenzióját. Ez nemcsak a házassági semmisségi ügyekben fordulhat elő – ahol szilárd objektív alap nélkül pusztán „lelkipásztori ízű” döntésekhez vezethet –, hanem bármely eljárásban, aláásva annak szigorát és igazságosságát.
Másfelől előfordulhat az igazság rideg és távolságtartó érvényesítése is, amely nem veszi figyelembe mindazt, amit a személyek iránti szeretet megkövetel, és mellőzi a tiszteletből és irgalomból fakadó figyelmességet, amelynek a per minden szakaszában jelen kell lennie.
Az igazság és a szeretet kapcsolatának vizsgálatában világos iránymutatást ad Pál apostol tanítása: „Az igazsághoz ragaszkodva, szeretetben növekedjünk minden tekintetben abban, aki a Fő, Krisztus” (Ef 4,15). Veritatem facientes in caritate: nem pusztán egy elméleti igazsághoz való alkalmazkodásról van szó, hanem arról, hogy „cselekedjük az igazságot”, vagyis olyan igazságról, amelynek minden cselekvést meg kell világítania. Mindezt pedig „szeretetben” kell megtenni, amely az az erő, amely az igazságos cselekvéshez vezet. Szent János szavaival élve Önök arra kaptak meghívást, hogy „az igazság munkatársai” legyenek (vö. 3Jn 8). XVI. Benedek, aki ezeket a szavakat választotta püspöki jelmondatául, a Caritas in veritate enciklikában hangsúlyozta, hogy szükséges a szeretet és az igazság összekapcsolása nemcsak a „veritas in caritate” (Ef 4,15), hanem a fordított és kiegészítő irányban is: „caritas in veritate”. Az igazságot a szeretet „rendjében” kell keresni, megtalálni és kifejezni, a szeretetet pedig az igazság fényében kell megérteni, megerősíteni és gyakorolni (vö. 2. pont).
Ezért cselekvésüket mindig az a valódi felebaráti szeretet vezérelje, amely mindenekelőtt az ember örök üdvösségét keresi Krisztusban és az Egyházban, az evangélium igazságához való hűségben. Ebben a távlatban helyezkedik el az egész egyházi jogi tevékenység: a salus animarum, a lelkek üdvössége mint az Egyház legfőbb törvénye. [1] Ily módon az igazságosság igazságának szolgálata szeretetből fakadó hozzájárulás a lelkek üdvösségéhez.
A kánoni eljárások valamennyi aspektusa a szeretetben megélt igazság keretében értelmezhető. Elsősorban az eljárás szereplőinek tevékenységét kell teljes mértékben az a konkrét vágy vezesse, hogy hozzájáruljanak a helyes ítélet meghozatalához, szigorú szellemi becsületességgel, szakmai felkészültséggel és egyenes lelkiismerettel. Az igazság iránti állandó elkötelezettség teszi a törvényszékek egész működését belsőleg harmonikussá, annak az intézményes per-felfogásnak megfelelően, amelyet Tiszteletreméltó XII. Piusz pápa 1944-ben a Rota Romanához intézett beszédében oly világosan kifejtett. [2] A perben közreműködők közös célja – mindegyikük saját szerepéhez hűen – az igazság keresése, amely nem merül ki szakmai kötelesség teljesítésében, hanem erkölcsi felelősségük közvetlen kifejeződése. A szeretet indít erre, miközben túl tud lépni az igazságosság puszta követelményein, hogy – a funkció eltorzítása nélkül – a személyek teljes javát szolgálja, valódi egyházi lelkülettel.
Az igazság szeretetben végzett szolgálatának az egyházi törvényszékek egész működésében fel kell ragyognia. Ennek érzékelhetőnek kell lennie az egész egyházi közösség, különösen pedig az érintett hívek számára: mindazok számára, akik házasságukról kérnek ítéletet; akik ellen egyházi bűncselekmény vádja merül fel; akik súlyos igazságtalanság áldozatának érzik magukat; vagy akik jogaik védelmét keresik. A kánoni eljárásoknak olyan bizalmat kell ébreszteniük, amely a szakmai komolyságból, az odaadó és gondos munkából, valamint abból a meggyőződésből fakad, hogy ez a szolgálat valódi hivatás. A híveknek és az egész egyházi közösségnek joga van az eljárási feladatok helyes és időszerű ellátásához, mivel ezek az utak a lelkiismereteket és az emberi sorsokat érintik.
E megvilágításban kell hangsúlyozni mindazon hivatalok és szolgálatok igazságát – s így jóságát és szépségét is –, amelyek az eljárásokhoz kapcsolódnak. Veritatem facientes in caritate: az igazságszolgáltatás minden szereplőjének olyan szakmai etikát kell követnie, amelyet a kánonjog területén gondosan tanulmányozni és gyakorolni kell, hogy valóban példamutató legyen. Ugyanez az etikai lelkület kell, hogy áthassa az ügyvédek munkáját is, amikor a hívek jogait védelmezik, az érdekeket képviselve, de soha nem túllépve azon, amit lelkiismeretük szerint igazságosnak és a törvénnyel összhangban állónak tartanak. Az igazság előmozdítói és a kötelék védői kulcsszerepet töltenek be az igazságszolgáltatásban: küldetésük a közjó védelme. Egy pusztán bürokratikus szemlélet e feladatkörben súlyosan sértené az igazság keresését.
A bírák, akiket arra a komoly felelősségre hívtak, hogy meghatározzák, mi az igaz és jogos, nem feledkezhetnek meg arról, hogy „az igazságosság együtt jár a békével, és állandó, dinamikus kapcsolatban áll vele. Az igazságosság és a béke mindenki javát szolgálja, ezért rendet és igazságot követel. Ha az egyik veszélybe kerül, mindkettő meginog; ha az igazságosság sérül, a béke is veszélybe kerül.” [3] E távlatban a bíró a béke munkásává válik, aki Krisztusban hozzájárul az Egyház egységének megszilárdításához.
A per nem az egymással szemben álló érdekek küzdelme, amint azt olykor félreértik, hanem nélkülözhetetlen eszköz az igazság és az igazságosság felismerésére az adott ügyben. A peres eljárásban a kontradiktórium ezért a valóság feltárásának párbeszédes módszere. Az ügy konkrétsága megköveteli a tények pontos tisztázását, valamint az egyes álláspontok mellett szóló érvek és bizonyítékok mérlegelését, a házasság érvényességének és a vádlott ártatlanságának vélelméből kiindulva mindaddig, amíg az ellenkezője bizonyítást nem nyer. A jogi tapasztalat tanúsítja a kontradiktórium nélkülözhetetlen szerepét és a bizonyítási szakasz döntő jelentőségét. A bíró, megőrizve függetlenségét és pártatlanságát, az eljárás során feltárt elemek és érvek alapján köteles dönteni. Ezen alapelvek figyelmen kívül hagyása – valamint hasonló ügyek indokolatlanul eltérő kezelése – súlyos sérelmet okoz az egyházi közösség jogi dimenziójában.
E megfontolások a per minden szakaszára és minden típusú bírósági eljárásra alkalmazhatók. Például a házassági semmisség legrövidebb eljárásában, amely a megyéspüspök előtt zajlik, rendkívüli körültekintéssel kell megítélni a semmisségi ok első látásra nyilvánvaló jellegét, nem feledve, hogy magának az eljárásnak kell igazolnia a semmisség fennállását, vagy szükségessé tennie a rendes eljárás alkalmazását. Ezért alapvető fontosságú, hogy a kánoni házasságjogot továbbra is tudományos komolysággal és a Tanítóhivatalhoz való hűséggel tanulmányozzák és alkalmazzák. Ez a tudomány nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ügyeket a törvény és a Rota Romana joggyakorlata által meghatározott kritériumok szerint oldják meg, amelyek többnyire nem tesznek mást, mint a természetjog követelményeit fejezik ki.
Kedves barátaim, küldetésük magasztos és igényes. Arra kaptak meghívást, hogy az igazságot szigorral, de merevség nélkül őrizzék, és a szeretetet mulasztás nélkül gyakorolják. Ebben az egyensúlyban – amely valójában mély egység – kell megmutatkoznia az igazi keresztény jogi bölcsességnek. Elmélkedéseimet azzal zárom, hogy munkájukat a Speculum iustitiae, az Igazság Tükre, a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására bízom. Köszönöm!
[1] Vö. CIC, 1752. kánon. [2] 1944. október 2. [3] Szent II. János Pál pápa: Üzenet a béke XXXI. világnapjára, 1998. január 1., 1.
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
