Ma délelőtt a VI. Pál-teremben XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Jubileum lebonyolításában közreműködő intézmények képviselőit.
Az alábbiakban közzétesszük a Szentatya beszédét, amelyet a találkozó során a jelenlévőkhöz intézett:
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Béke legyen veletek!
[Mons. Fisichella köszöntése]
Kedves testvéreim, szeretettel köszöntelek benneteket!
„Mennyi jó van a világban!” – Őexcellenciája Fisichella érsek e szavait idézem, mert ti magatok vagytok ennek bizonyítékai: mennyi jó van a világban! Köszönöm! Őszintén köszönöm!
Köszöntöm Őexcellenciáját Rino Fisichella érseket, a jelenlévő hatóságokat, valamint mindazon polgári és egyházi intézmények képviselőit, akik különféle módon hozzájárultak a Reménység Jubileumának megvalósításához, amely négy nappal ezelőtt zárult le. Külön említést érdemel az Olasz Köztársaság Kormánya, a kormánybiztos, Róma Városa – különösen a főpolgármester és szervezeti apparátusa –, valamint Lazio régió; továbbá a biztonsági erők, a munkájukat koordináló prefektúra, a Polgári Védelem, a számos önkéntes szervezet, valamint a „Giubileo 2000” ügynökség. Különleges hálával gondolok az Evangelizációs Dikasztériumra – a világ evangelizációjának alapvető kérdéseivel foglalkozó szekcióra, valamint az érintett többi dikasztériumra; a Vatikáni Csendőrségre, a Pápai Svájci Gárdára, a Vatikánvárosi Állam Kormányzóságára, a Pápai Ház Prefektúrájára, a különféle lelkipásztori, kulturális, kommunikációs, ökumenikus, technikai és gazdasági bizottságokra; a gyóntató papokra, az egyházmegyék és püspöki konferenciák képviselőire, az egyes eseményekhez hozzájáruló különböző szakterületek szakértőire, valamint az ötezer jubileumi önkéntesre, minden korosztályból és a világ minden tájáról.
Mindnyájatoknak őszinte hálámat fejezem ki mindazért, amit tettetek, mind az előkészítés igényes szakaszaiban, mind pedig a jubileumi év teljes időtartama alatt. Sokoldalú, gyakran rejtett, mindig felelősségteljes és megterhelő szolgálatot vállaltatok, amelynek köszönhetően több mint harmincmillió zarándok járhatta végig a jubileumi utat, és vehetett részt az ünnepségeken és eseményeken az ünneplés légkörében, ugyanakkor a méltóság, az elmélyülés, a rend és a szervezettség jegyében. Általatok Róma mindenki számára egy befogadó otthon, egy nyitott és barátságos közösség arcát mutatta meg, amely egyszerre volt diszkrét és tiszteletteljes, segítve mindenkit abban, hogy gyümölcsözően élje meg ezt a nagy hitbeli eseményt.
Péter és Pál, a többi apostol és a vértanúk sírjainak felkeresése, a Szent Kapuhoz vezető zarándokút, valamint Isten bűnbocsátó és irgalmas szeretetének megtapasztalása sokak számára termékeny találkozássá vált az Úr Jézussal, amelyben kézzelfoghatóvá lett, hogy „a remény nem csal meg” (Róm 5,5), mert Ő él, és velünk, bennünk jár – az élet sorsdöntő pillanataiban éppúgy, mint a mindennapok egyszerű valóságában –, és mert Vele együtt elérhetjük célunkat. Szent Ágoston így ír erről: „A remény szükséges a zarándoklét állapotában […]. A vándor ugyanis – mondja – amikor elfárad az úton, azért viseli el a fáradságot, mert reméli, hogy eléri a célt. Ha elveszed tőle az elérkezés reményét, azonnal összeomlik a továbbhaladás lehetősége” (Sermo 158, 8). Munkátokkal sokakat segítettetek abban, hogy rátaláljanak – vagy újra rátaláljanak – a reményre, és megújult hittel, a szeretet konkrét elhatározásaival folytassák életük útját (vö. 1Tessz 1,2–3).
Külön szeretném felidézni azt is, hogy a Jubileum alkalmából számtalan fiatal és serdülő érkezett Rómába a világ minden nemzetéből. Megható volt megtapasztalni lelkesedésüket, tanúi lenni örömüknek, látni azt a komolyságot, amellyel imádkoztak, elmélkedtek és ünnepeltek; megfigyelni őket, akik oly sokfélék, mégis egységben, rendezetten – a ti szolgálatotoknak is köszönhetően – vágytak egymás megismerésére és arra, hogy együtt éljenek át a kegyelem, a testvériség és a béke pillanatait. Gondolkodjunk el azon, amit ők megmutattak nekünk. Mindannyian, különböző szinteken, felelősek vagyunk jövőjükért – és ebben benne rejlik a világ jövője is. Tegyük fel tehát magunknak a kérdést: mire van valóban szükségük? Mi segíti őket igazán az érésben és abban, hogy a legjobbat hozzák ki magukból? Hol találhatnak hiteles válaszokat szívük legmélyebb kérdéseire? A fiataloknak egészséges példaképekre van szükségük, akik a jó, a szeretet és a szentség felé vezetik őket – amint azt Szent Carlo Acutis és Szent Pier Giorgio Frassati alakja is megmutatta, akiket tavaly szeptemberben avattak szentté. Tartsuk szemünk előtt tekintetüket: tiszta és élő, energiával teli, ugyanakkor rendkívül törékeny szemeket – ezek nagy segítségünkre lehetnek abban, hogy bölcsen és körültekintően vállaljuk a velük kapcsolatos súlyos felelősséget.
A Szentév meghirdetéséről szóló bullában Ferenc pápa így zárta a reményre irányuló erőteljes felhívását: „Engedjük, hogy már most magához vonzzon bennünket a remény, és rajtunk keresztül ragályossá váljon mindazok számára, akik vágynak rá. Mondja nekik életünk: »Remélj az Úrban, légy erős, bátorodjék fel szíved, és remélj az Úrban!« (Zsolt 27,14)” (Spes non confundit, 25). Legyen ez a küldetés, amelyet magunkkal viszünk, az elvégzett munka termékeny folytatásaként, hogy a sok jó mag, amelyet az Úr – a ti segítségetek révén is – az elmúlt hónapokban oly sok szívbe elhintett, növekedjen és gyümölcsöt hozzon.
A találkozó végén örömmel ajándékozom meg mindnyájatokat – hálám kis jeleként – a jubileumi feszülettel: annak a keresztnek a miniatűr másolatával, amelyen a megdicsőült Krisztus látható, és amely végigkísérte a zarándokokat. Legyen számotokra emléke ennek az együttműködésnek. Szívből megáldalak benneteket, és minden jót kívánok az új esztendőre. Köszönöm!
forrás: Bollettino
kép: Vatican Media
