Ma délelőtt a Vatikáni Apostoli Palotában XIV. Leó pápa audiencián fogadta az Olasz Önkormányzatok Országos Szövetsége (ANCI) tagjait.

Az alábbiakban közöljük a Szentatya beszédét, amelyet a találkozó során a jelenlévőkhöz intézett:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Béke legyen veletek!

Eminenciás Úr,
kedves testvérek és nővérek, jó napot kívánok, és szeretettel köszöntöm Önöket!

Örülök, hogy találkozhatom mindannyiukkal, akik az Olasz Önkormányzatok Országos Szövetségét képviselik. Karácsony időszakában, egy jubileumi év lezárásakor kerül sor erre a találkozóra: e napok kegyelme bizonyára az Önök szolgálatát és felelősségét is megvilágítja.

Isten Fiának megtestesülése egy olyan Gyermekkel hoz össze bennünket, akinek szelíd törékenysége szembekerül Heródes király önkényével. Az általa elrendelt ártatlanok megölése nem csupán a társadalom jövőjének elvesztését jelenti, hanem egy embertelen hatalom megnyilvánulása is, amely nem ismeri a szeretet szépségét, mert semmibe veszi az emberi élet méltóságát.

Ezzel szemben az Úr születése minden hatalom legigazibb arcát tárja fel: azt, amely elsősorban felelősség és szolgálat. Ahhoz, hogy bármely hatalom valóban kifejezze ezeket a jegyeket, szükséges az alázat, az őszinteség és a megosztás erényeinek megélése. Közéleti szolgálatuk során különösen is tudják, milyen fontos a meghallgatás mint olyan társadalmi dinamika, amely életre kelti ezeket az erényeket. Ez azt jelenti, hogy figyelmet fordítunk a családok és az emberek szükségleteire, különös gonddal a legkiszolgáltatottabbak iránt, mindenki javára.

A demográfiai válság, a családok és a fiatalok nehézségei, az idősek magánya és a szegények néma kiáltása, a környezetszennyezés és a társadalmi konfliktusok olyan valóságok, amelyek nem hagyják Önöket közömbösen. Miközben válaszokat keresnek ezekre a kihívásokra, jól tudják, hogy városaink nem névtelen helyek, hanem arcok és történetek, amelyeket értékes kincsként kell őrizni. Ebben a szolgálatban válik az ember napról napra polgármesterré, igazságos és megbízható közigazgatási vezetővé.

E tekintetben példaként álljon Önök előtt a tiszteletreméltó Giorgio La Pira, aki egy alkalommal így szólt a firenzei városi tanácsosokhoz: „Velem szemben csak egy jogotok van: megvonni tőlem a bizalmat! De nincs jogotok azt mondani: Polgármester úr, ne törődjön a munkanélküliekkel, a lakás nélkül maradtakkal, az ellátás nélkül élőkkel – az idősekkel, a betegekkel, a gyermekekkel. Ez az én alapvető kötelességem. Ha valaki szenved, pontos kötelességem minden módon, minden olyan eszközzel, amelyet a szeretet sugall és a törvény biztosít, közbelépni, hogy a szenvedés csökkenjen vagy enyhüljön. Más magatartási szabály nincs egy polgármester, különösen egy keresztény polgármester számára” (Scritti, VI, 83).

A társadalmi kohézió és a polgári együttélés elsősorban a legkisebbek és a szegények meghallgatását igényli. Enélkül – amint Ferenc pápa figyelmeztetett – „a demokrácia elsorvad, puszta formalitássá válik, elveszíti képviseleti jellegét, elszakad a valóságtól, mert kizárja az embereket a méltóságért folytatott mindennapi küzdelmükből és saját sorsuk alakításából” (Beszéd, 2016. november 5.). Akár nehézségekkel, akár fejlődési lehetőségekkel találkoznak, arra bátorítom Önöket, hogy legyenek a közjó iránti elkötelezettség mesterei, előmozdítva a remény társadalmi szövetségét.

A jubileum lezárásakor szívesen osztom meg Önökkel ezt a fontos témát, amelyet szeretett elődöm, Ferenc pápa a jubileumi év meghirdetéséről szóló bullában hangsúlyozott. Mint írta: „Mindenkinek vissza kell nyernie az élet örömét, mert az ember, aki Isten képére és hasonlatosságára teremtetett (vö. Ter 1,26), nem elégedhet meg puszta túléléssel vagy vegetálással, nem alkalmazkodhat a jelenhez úgy, hogy csupán anyagi valóságokkal elégszik meg. Ez individualizmusba zár, és aláássa a reményt, olyan szomorúságot szülve, amely megtelepszik a szívben, és keserűvé, türelmetlenné tesz” (Spes non confundit, 9).

Városainkban sajnos a kirekesztés, az erőszak és a magány számos formája jelen van, amelyekkel szembe kell néznünk. Külön szeretném felhívni a figyelmet a szerencsejáték súlyos problémájára, amely sok családot tesz tönkre. A statisztikák szerint Olaszországban az elmúlt években jelentősen növekedett. Amint azt a Caritas Italiana a szegénységről és társadalmi kirekesztésről szóló legutóbbi jelentésében hangsúlyozza, ez komoly nevelési, mentálhigiénés és társadalmi bizalmi kérdés. Nem feledkezhetünk meg a magány más formáiról sem: a lelki betegségekről, a depresszióról, a kulturális és spirituális szegénységről, a társadalmi elhagyatottságról. Mindez jelzi, mennyire nagy szükség van a reményre. Ennek hiteles tanúsítására a politika akkor képes, ha valóban emberi kapcsolatokat sző a polgárok között, előmozdítva a társadalmi békét.

Don Primo Mazzolari, népe életére figyelő pap így írt: „Az országnak nemcsak csatornákra, házakra, utakra, vízvezetékekre és járdákra van szüksége. Az országnak szüksége van egy érzésmódra, egy életformára, egy tekintetre a másik ember felé, egy testvéri kapcsolódásra is” (Discorsi, Bologna 2006, 470). Az igazgatási tevékenység így nyeri el teljes értelmét: amikor gyarapítja az emberek tehetségét, és kulturális, valamint lelki mélységet ad városainknak.

Kedves barátaim, legyen bátorságuk reményt adni az embereknek, és együtt tervezni földjeik legjobb jövőjét az átfogó emberi fejlődés logikája szerint. Miközben köszönetet mondok Önöknek a közösség szolgálatáért, imádságommal kísérem munkájukat, hogy Isten segítségével hatékonyan viseljék felelősségüket, együttműködésben munkatársaikkal és polgártársaikkal. Önökre és családjaikra szívből adom apostoli áldásomat, és a legjobb kívánságaimat fejezem ki az új esztendőre. Köszönöm!

Imádkozzunk együtt: Miatyánk…

[Áldás]

Boldog új évet kívánok! És jó zarándoklatot!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media