A Tengeri Apostolkodás Műve (Opus Apostolatus Maris) a „tenger népének” – vagyis a hajósoknak, tengerészeknek és családjaiknak, valamint mindazoknak, akiknek élete szorosan összekapcsolódik a tengeri, folyami vagy tavi hajózással és halászattal – sajátos lelkipásztori gondoskodásáról gondoskodik, s már régóta az Egyház különleges figyelmének tárgya.

Erről tanúskodnak az Apostoli Szék különböző lelkipásztori és jogszabályi rendelkezései, amelyekkel gondoskodni kívánt azon hívek lelki szükségleteiről, akik emberi mobilitás miatt nem részesülhetnek a rendes lelkipásztori ellátásban. Ide tartoznak például: Szent X. Piusz Iam pridem kezdetű, 1914. március 19-én kelt motu propriója; XII. Piusz 1952. augusztus 1-jei Exsul Familia apostoli konstitúciója; a II. Vatikáni Zsinat 1965. október 28-án kiadott Christus Dominus dekrétuma a püspökök lelkipásztori küldetéséről; valamint Szent VI. Pál 1969. augusztus 15-i Pastoralis migratorum cura motu propriója.

A migrációs jelenség által érintett különböző csoportok között az Apostoli Szentszék különösen a „tenger népének” szükségleteiről gondoskodott, olyan intézkedésekkel, amelyek mindignhangsúlyozták e hívőcsoportok sajátos helyzetét.

A 20. század elején létrejött Tengeri Apostolkodás Műve 1922-ben nyerte el első jóváhagyását az Apostoli Széktől. Ezt követően XII. Piusz pápa 1942-ben úgy rendelkezett, hogy az akkori Szent Konzisztoriális Kongregációra bízza „a Tengeri Apostolkodás Műve legfőbb irányítását” (vö. Ex Audientia SS.mi, 1942. május 30., 334/40.). Ezt a rendelkezést megerősítette a fent említett Exsul Familia apostoli konstitúció (vö. 8. pont). 1957. november 21-én a Konzisztoriális Kongregáció kiadta a Leges Operis Apostolatus Maris című normagyűjteményt, amely meghatározta a hajósok és tengerészek lelkipásztori ellátásnak szabályait, és bizonyos fakultásokat és kiváltságokat biztosított a Tengeri Apostolkodás Műve káplánjai számára. Az akkori Pápai Bizottság a migránsok és úton levők lelkipásztori gondozására 1977. szeptember 24-én kiadott Apostolatus Maris dekrétumával a normákat a II. Vatikáni Zsinat tanításának fényében felülvizsgálta. Szent II. János Pál az 1997. január 31-i Stella Maris motu propriójával tovább aktualizálta ezeket, végül Ferenc pápa úgy rendelkezett, hogy a Mű irányítása az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumához tartozik, amely időközben átvette a migránsok és úton lévők lelkipásztori gondozásával kapcsolatos hatásköröket (vö. Praedicate Evangelium apostoli konstitúció, 166. cikkely 1. §).

A jelenlegi körülményekre és a „tenger népe” szolgálatában tapasztalat szükségletekre tekintettel, valamint annak élő kívánságával, hogy az Egyház lelkipásztori gondoskodása a tengerpasztoráció területén továbbra is lelkesedéssel és nagylelkűséggel folytatódjék, e leirat által felállítom a Tenger Apostolságát, mint a Tengeri Apostolkodás Műve koordináló szervét, és nyilvános egyházi jogi személyként elismerem, egyidejűleg jóváhagyva annak Statútumát.

Ez a Tengeri Apostolkodás Művéhez tartozó központi szerv – összhangban a Praedicate Evangelium apostoli konstitúció 166. cikkelyének 1. §-ával – egyházjogilag az Átfogó Emberi Fejlődés Dikasztériumától függ, és a fent említett Statútum mellett a Római Kúria instrumentális jogi személyeiről szóló, 2022. december 5-én kiadott motu proprio, valamint a Vatikánvárosi Állam alkalmazandó törvényei szerint működik.

Érintetlenül marad mindaz, amit az 1997. január 31-i Stella Maris motu proprio a Tengeri Apostolkodás Művére vonatkozóan megállapított.

Elrendelem, hogy e Leiratot és a hozzá csatolt Statútumot a L’Osservatore Romano hasábjain történő közzététellel hirdessék ki, amely azonnali hatállyal lép életbe, majd jelenjen meg az Acta Apostolicae Sedis hivatalos kiadásában.

Vatikán, 2025. november 6.

XIV. Leó pápa

forrás: Bollettino
kép: L’Osservatore Romano