Ma délelőtt a Szentatya a Vatikáni Apostoli Palotában audiencián fogadta az Olasz Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája (CISM) 65. közgyűlésének résztvevőit, és az alábbi beszédet intézte hozzájuk:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Béke legyen veletek!

Jó napot kívánok mindenkinek, és szerettel üdvözöllek benneteket! Itt nagyobb a lelkesedés, mint az Ifjúsági Napokon! Ez azt jelenti, hogy mindannyian fiatalok vagytok!

Szeretettel üdvözölöm mindnyájatokat, az Olasz Elöljárók Konferenciája 65. közgyűlésének résztvevőit.

Az általatok választott téma: „A Remény kormányzása. A tartományok kormányzásának formái és stílusai a szinodális Egyházban.” Ez egy igényes és elkötelező téma, amely tükrözi az Egyház által élt kegyelmi idő gazdagságát és összetettségét is.

A hívők közössége soha nem zárkózott el azoktól az ösztönzésektől és kihívásoktól, amelyeket az idők és a helyek hoztak, amelyekben élt; és ma is – bizalommal és nagylelkűséggel – folytatni kívánja ezt a küldetést: Krisztus üzenetét elvinni a társadalom minden szférájába és a föld minden részébe. E törekvésben a szerzetesek jelenléte mindig is jelentős és gondviselésszerű volt: kovászként, prófétai jelként és erőforrásként Isten egész népe számára (vö. II. Vatikáni Ökumenikus Zsinat, Lumen gentium dogmatikus konstitúció, 44). A téma, amelyet megvizsgálásra választottatok, megerősíti hűségeteket e szerephez, különösen a „szinodális megtérés” útjának összefüggésében, amelyet az elmúlt években jártunk be.

A legutóbbi szinódus záródokumentuma ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a szerzetesi családokra jellemző, hogy az évszázadok során „meggyökereztették és megérlelték a szinodális élet és a közösségi megkülönböztetés kipróbált gyakorlatait, megtanulva összehangolni az egyéni adományokat és a közös küldetést” (Záródokumentum, 2024. október 26., 65). A szinodalitás, amely az Egyház életének lényegi sajátossága (vö. Ferenc pápa, Beszéd a Római egyházmegye szerzeteseihez, 2021. szeptember 18.), még inkább jellemzi a ti hivatásotokat, és ez különösen alkalmassá tesz benneteket arra, hogy hozzájáruljatok az egész világon folyó erőfeszítésekhez ezen a téren. Ehhez társul a megszentelt élet közösségeinek növekvő interkulturális jellege, amely szintén válasz a társadalmainkban jelentkező kihívásokra (vö. uo.).

Az ezekből a forrásokból kialakult örökség azonban nem tekinthető véglegesnek és statikusnak: az élet és a hit dinamizmusának gyümölcse, amelynek folyamatosan növekednie, fejlődnie, kibontakoznia és kiéleződnie kell – mind a karizmatikus kontextusok sokféleségében, mind a helyzetek és kapcsolatok mindig új formáiban.

Ezért szükséges, hogy úgy gondoskodjunk róla, mint egy élő szervezet gyümölcséről, amely táplálékra, figyelemre, sőt olykor gyógyításra szorul. Ebben döntő szerepet tölthet be a tekintély szolgálata, amelynek formái és stílusai alkalmasak arra, hogy reményt ébresszenek a testvérek útján, és támogassák nagylelkű és gyümölcsöző apostolkodásukat.

Amikor e cél érdekében irányvonalakat keresünk, hivatkozhatunk arra, amit a már idézett szinódusi záródokumentum javasol. Három fontos magatartásformát emel ki: az egyházias megkülönböztetést, a döntéshozatali folyamatok gondos ápolását, valamint az elszámoltathatóság és az eredmények, illetve a módszerek értékelésének kötelezettségét (vö. uo., 79). Ezek – amint a dokumentum hangsúlyozza – egymással összefüggő folyamatok, amelyek támogatják és korrigálják egymást. Az Egyház iránti hűség irányt mutat és megvilágítja a testvérek részvételét, táplálva a közös felelősséget; biztosítja az átláthatóságot, és elősegíti azt a kölcsönös nyitottságot, amely nélkülözhetetlen mindenki együttműködéséhez. Az őszinte párbeszéd, a megosztás és a testvéri figyelmeztetés sokat segíthet abban, hogy elkerüljük és leküzdjük az esetleges partikuláris és önreferenciális sodródásokat (vö. Ferenc pápa, Beszéd az olasz szinódusi út egyházmegyei referenseihez, 2023. május 25.). Végső soron ez egy megtisztulás útja, amely egyénileg és közösségi szinten is egyre nagyobb szabadságot ad a jóban, mind a személyes növekedés, mind a szeretet gyakorlása tekintetében. Ugyanakkor ez a folyamat egy megújított karizmatikus hűség felé is vezet, amely megkívánja, hogy folyamatosan megszabaduljunk azoktól a struktúráktól és kötöttségektől, amelyek nem lényegesek, sőt olykor akadályozzák az alapítók által ihletett eredeti küldetés teljes kibontakozását a mai világban.

Ezzel összefüggésben különösen szeretném hangsúlyozni annak fontosságát, hogy a kormányzati formákban elő kell segíteni a felelősségek és megbízatások egészséges váltakozását, kerülve a statikusságot, amely megmerevedéshez és zárkózottsághoz vezethet. Ferenc pápa több ízben is figyelmeztetett bennünket az „állóvizek” veszélyére.

Szent Ágoston a Soliloquiákban felteszi a kérdést: „Miért kívánod, hogy azok, akiket szeretsz, éljenek és együtt éljenek veled?” Majd így válaszol: „Azért, hogy összhangban, közös kutatással vizsgálhassuk lelkünket és Istent. Így aki először találja meg a megoldást, az könnyedén elvezeti ugyanarra a felismerésre a többieket is” (I, 12.20). Ez a gondolat számomra is rendkívül beszédes, különösen a testvéreink iránti ránk bízott szinodális felelősség dimenziójára tekintettel.

Szeretteim, köszönöm nektek a hűséget, amellyel nem könnyű szolgálatotokat teljesítitek. Imáimmal kísérlek benneteket és szívből megáldalak titeket. Köszönöm!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media