Ma délelőtt a Vatikáni Apostoli Palotában a Szentatya, XIV. Leó pápa audiencián fogadta a Rafael Merry del Val bíboros személyéről szóló tanulmányi konferencia („Merry del Val család”) résztvevőit.

Az alábbiakban közöljük a Szentatya beszédét, amelyet a találkozó során a jelenlévőkhöz intézett:

Jó reggelt!

Kedves testvéreim és nővéreim,

amint születésének 160. évfordulójára emlékezünk, adjunk hálát az Úrnak Isten szolgája, Rafael Merry del Val alakjáért, aki 1865-ben született Londonban, olyan környezetben, ahol a világra való nyitottság mindennapos volt: spanyol diplomata édesapja és angol édesanyja révén kozmopolita gyermekkora volt, amely már korán hozzászoktatta a különböző nyelvekhez és kultúrákhoz. Az egyetemesség lelkületében nőtt fel, amelyet később az Egyház hivatásaként ismert fel, és ez a képzés készítette fel arra, hogy a Szentszék diplomáciai szolgálatának engedelmes eszköze legyen egy olyan korban, amelyet nagy kihívások jellemeztek.

Nagyon fiatalon XIII. Leó szolgálatába állt, hogy kényes kérdésekkel foglalkozzon. Nem sokkal később apostoli delegátusként Kanadába küldték, ahol az egyház egységéért és a katolikus oktatásért dolgozott. A mai Pápai Egyházi Akadémia hallgatója volt, egy olyan intézményé, amelynek később az elnöke lett, és amely ma, 325 évvel alapítása után, emlékezik arra a hosszú hagyományra, hogy szíveket formál az Apostoli Szentszék hűséges és nagylelkű szolgálatára. Ott megértette – és példájával továbbadta – hogy az Egyház diplomáciája akkor virágzik, ha valaki papi hűségben él, olyan szívben, amely tehetségét Krisztusnak és a bizalommal teli küldetést Péter utódjának ajánlja fel (vö. 1Kor 4,1-2).

Alig volt 35 éves, amikor Nicea címzetes érsekévé nevezték ki, és néhány évvel később, 1903-ban, mindössze 38 évesen Szent X. Piusz bíborossá kreálta és államtitkárrá választotta. Fiatal kora azonban nem volt akadály, mert az egyháztörténelem azt tanítja, hogy az igazi érettség nem az évektől függ, hanem a Krisztus teljességének mértékével való azonosulástól (vö. Ef 4,13). Ami ezután következett, az a hűség, a megfontoltság és az elkötelezettség útja volt, amely a 20. századi pápai diplomácia egyik legjelentősebb alakjává tette őt.

De nem csak íróasztal mögötti diplomata volt: Rómában nagyon is jelen volt a trasteverei gyerekek és fiatalok között, akiket tanított, gyóntatott és szeretettel kísért. Ott közeli papként, atyaként és barátként ismerték meg. Ez a kettős dimenzió – a kormánydiplomata és a közeli lelkipásztor – adja alakjának különös gazdagságát, hiszen képes volt összekapcsolni az egyetemes egyház szolgálatát a kicsinyek iránti konkrét figyelemmel (vö. 1Pét 5,2-3).

Az ő neve egy sokunk által ismert imához, az Alázat litániájához kötődik. Ebben tükröződik az a lelkület, amelyben a szolgálatát végezte. Engedjék meg, hogy kitérjek néhányukra, mert érvényes modellt vázolnak fel mindazok számára, akik felelősséget gyakorolnak az Egyházban és a világban, és különösen a Szentszék diplomatái számára.

„A dicséret vágyától… szabadíts meg, Uram!” Az elismerés vágya állandó kísértés azoknak, akik felelősséget gyakorolnak. Merry del Val bíboros közelről ismerte ezt, mivel kinevezései a világ figyelmének középpontjába helyezték. Imája mélyén mégis azt kérte, hogy szabaduljon meg a tapsoktól. Tudta, hogy az egyetlen igazi diadal az, ha minden nap elmondhatja: „Uram, ott vagyok, ahol Te akarod, hogy legyek, és ma azt teszem, amit rám bízol.” Ez a csendes, a világ szemei számára láthatatlan hűség az, amely megmarad és gyümölcsöt terem (vö. Mt 6,4).

„A tanácskérés vágyától… szabadíts meg, Uram!” Közel állt XV. Benedekhez és XIII. Leóhoz, és közvetlen munkatársa volt Szent X. Piusznak. Tarthatta volna magát nélkülözhetetlennek, de ehelyett megmutatta, mi a diplomata szerepe: biztosítani, hogy Isten akarata Péter szolgálatán keresztül teljesüljön, a személyes érdekeken felül (vö. Fil 2,4). Aki az Egyházban szolgál, nem arra törekszik, hogy a saját hangja érvényesüljön, hanem arra, hogy Krisztus igazsága szólaljon meg. Ebben a lemondásban felfedezte az igazi szolga szabadságát (vö. Mt 20,26-27).

„A megaláztatástól való félelemtől… szabadíts meg, Uram!” Szent X. Piusz halála után más megbízatásokat kapott, de igyekezett olyan hűséggel tovább szolgálni, annak derűjével, aki tudja, hogy az Egyházban minden szolgálat értékes, ha valaki Krisztusért él. Így mutatta meg, hogy feladata nem piedesztál, hanem az odaadás útja. Az igazi tekintély nem a pozíción vagy a címen alapul, hanem azon a szabadságon, hogy a reflektorfénytől távol is szolgálhatunk (vö. Mt 23,11). És aki nem fél elveszíteni a láthatóságot, az elérhetőséget nyer Isten számára.

„A jóváhagyás vágyától… szabadíts meg, Uram!” Küldetését az evangéliumhoz való hűséggel és a lélek szabadságával igyekezett megélni, anélkül, hogy hagyta volna, hogy a tetszeni akarás vezérelje, hanem inkább az igazság, amelyet mindig a szeretet támogat. Megértette, hogy a keresztény élet gyümölcsözősége nem az emberi jóváhagyástól függ, hanem annak kitartásától, aki Krisztussal egyesülve, mint vessző a szőlőtővel, a maga idejében gyümölcsöt terem (vö. Jn 15,5).

Két mondat elegendő életének összefoglalására. Az első a püspöki jelmondata, amelyet a Szentírás Ábrahám ajkára tesz (vö. Ter 14,21: „Da mihi animas, cetera tolle”, azaz „Add nekem a lelkeket, a többit tartsd meg magadnak.”) Végrendeletében azt kérte, hogy ez legyen az egyetlen felirat a sírján, amely ma a Szent Péter kriptában található. Az apostol emlékét őrző kupola alatt nevét erre az egyetlen könyörgésre akarta egyszerűsíteni. Semmi kitüntetés, cím vagy életrajz: csak egy pásztorszív kiáltása.

A második a litánia záró könyörgése: „Legyenek mások szentebbek nálam, csak legyek olyan szent, amennyire képes vagyok.” Itt a keresztény élet egyik kincsére világítunk rá: a szentséget nem összehasonlítással, hanem közösséggel mérjük. A bíboros megértette, hogy saját szentségünkre kell törekednünk, miközben mások szentségét is előmozdítjuk, együtt haladva Krisztus felé (vö. 1Tessz 3,12-13). Ez az evangélium logikája, és ennek kell lennie a pápai diplomácia logikájának is: egység és közösség, annak tudatában, hogy mindenki arra hivatott, hogy szent legyen, amennyire képes rá.

Kedves Merry del Val család tagjai, családotok e tagjának, a találkozás igazi diplomatájának emléke legyen mély hála forrása és inspiráció mindannyiunk számára, különösen azok számára, akik Péter utódjával együttműködnek a diplomáciában. Szűz Mária, akit Rafael Merry del Val gyermeki gyengédséggel szeretett, tanítsa meg családjainkat, a Szentszék diplomatáit és mindazokat, akik szolgálatot teljesítenek az Egyházban, arra, hogy egyesítsék az igazságot és a szeretetet, az óvatosságot és a bátorságot, a szolgálatot és az alázatot, hogy mindenben csak Krisztus ragyogjon. Hálás köszönet.

Imádkozzunk együtt, ahogyan az Úr tanított minket: Miatyánk…

(Áldás)

Kívánok minden jót, és még egyszer szívből köszönöm!

forrás: Bollettino
kép: Vatican Media