Ma reggel XIV. Leó pápa audiencián fogadta a CELAM (Latin-Amerikai és Karib-térségi Püspöki Tanács) által a család jövőjéről rendezett jubileumi találkozó résztvevőit.

Az alábbiakban közöljük a pápa beszédét, amelyet a találkozó résztvevőinek mondott:

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Béke legyen veletek!

Jó reggelt, elnézést a késésért, köszönöm a türelmeteket. Csak néhány percet töltünk együtt, de örömömre szolgál.

Örömmel üdvözöllek benneteket ma Péter házában, az Egyház házában, ahol mindannyian egy nagy családnak kell éreznünk magunkat, akik az Ő szeretete körül gyűlnek össze. Az elmúlt napokban szinodális módszer szerint folytatták a párbeszédet, és néhány aktuális, a családi életet érintő kérdést vitattak meg. A szinodalitás megélése a családban azt jelenti, hogy „együtt haladunk”, megosztjuk egymással szenvedéseinket és örömeinket, tiszteletteljesen és őszintén párbeszédet folytatunk egymással, megtanuljuk meghallgatni egymást, és meghozni a család minden tagjának fontos döntéseket.

Ezt a témát követve, és ahogy szeretett Ferenc pápánk mondaná, három szót javaslok, hogy együtt gondolkodjunk: jubileum, remény és család.

Az Ószövetségben a jubileum a visszatérést jelentette: visszatérést a földre, az emberek eredeti szabad állapotába, az igazságosság és Isten irgalmának eredetéhez (vö. Lev 25). Ma ezt a visszatérést úgy kell értelmeznünk, mint egy felhívást arra, hogy térjünk vissza életünk középpontjába, magához Istenhez, Jézus Krisztus Istenéhez.

A jubileum arra is meghív minket, hogy gondoljunk gyökereinkre: a szüleink által átadott hitre, nagymamáink kitartó imádságára, akik rózsafüzért imádkoztak, egyszerű, alázatos és becsületes életükre, amely, mint a kovász, sok családot és közösséget táplált. Tőlük tanultuk meg, hogy Jézus az Út, az Igazság és az Élet (vö. Jn 14,6). Benne találjuk meg igazi örömünket: azt az örömöt, hogy otthon vagyunk, ott, ahol lennünk kell.

A Remény Jubileuma egy út az Istennel való találkozás felé. Jézus missziójának kezdetén ezt a jubileumot a kegyelem évének nevezi (vö. Lk 4,19), és feltámadása után arra buzdítja tanítványait, hogy „térjenek vissza Galileába” (vö. Mt 28,10). Nem szabad abba a veszélybe esnünk, hogy életünket emberi biztosítékokra és világi elvárásokra alapozzuk. A társadalmi életben ez a kísértés abban nyilvánulhat meg, hogy „csak tengessük az életünket”, ahogyan azt a nemrég szentté avatott Pier Giorgio Frassati (vö. Levél Isidoro Boninihez, 1925. február 27.) fogalmazta. Ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy manapság valódi fenyegetések érik a család méltóságát, mint például a szegénységgel kapcsolatos problémák, a munka és az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés hiánya, a legkiszolgáltatottabbakkal szembeni visszaélések, a migráció, a háborúk (vö. Ferenc pápa, Amoris laetitia szinódus utáni apostoli buzdítás, 44-46). A közintézmények és az Egyház felelőssége, hogy keressenek olyan módszereket, amelyek elősegítik a párbeszédet és megerősítik a társadalomban azokat az elemeket, amelyek elősegítik a családi életet és a családtagok nevelését (vö. II. János Pál pápa, Sollicitudo rei socialis enciklika, 8. p.).

Ebben a tekintetben a családot ajándéknak és feladatnak tekinthetjük. Alapvető fontosságú a családok közös felelősségvállalásának és aktív szerepvállalásának előmozdítása a társadalmi, politikai és kulturális életben, elősegítve értékes hozzájárulásukat a közösséghez. Minden gyermekben, minden feleségben és férjben Isten ránk bízza Fiát, Anyját, ahogyan Szent Józseffel is tette, hogy velük együtt alapjai, kovásza és tanúi legyünk Isten szeretetének az emberek között. Hogy családegyház és otthon legyünk, ahol a Szentlélek tüze ég, mindenkire kiterjed melegsége, és mindenkit meghívjon erre a reményre.

Szent VI. Pál híres názáreti homíliájában arra buzdított, hogy kövessük a Szent Család példáját, kísérjük és támogassuk egymást csendben, munkában és imádságban, hogy Isten megvalósíthassa benne azt a szeretet tervét, amelyet számára tartogatott. Ez az a szeretet, amely megtestesül minden olyan életben, amely a keresztség által a hitre született és felkenetett, hogy „a kegyelem évét” hirdesse mindenkinek, és Jézussal találkozzon az Eucharisztia és a bűnbocsánat szentségében, aki követi őt küldetésében papként, keresztény apaként vagy szerzetesként, egészen a végső találkozásig, reménységünk céljáig.

Kedves testvéreim, ennek a gondolatnak a végkövetkeztetése egy felhívásnak kell lennie az elkötelezettségre és arra a túlcsorduló örömre, amely elárasztotta a tanítványokat, amikor találkoztak a feltámadott Jézussal, és arra késztette őket, hogy az egész földön hirdessék az ő nevét. Szent Ágoston ezt a „jubilálást” olyan örömnek nevezte, amelyet szavakkal nem lehet kifejezni, és amely elsősorban a Kimondhatatlanra jellemző (vö. Kommentár a 94. zsoltárhoz, 3). Legyenek családjaink a remény csendes éneke, amely életükkel képes terjeszteni Krisztus fényét, „hogy az evangélium öröme – Ferenc pápa szavaival élve – eljusson a föld határának végéig, és egyetlen periféria se maradjon ki fényéből” (Ferenc pápa, Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 288).

Mindnyájatokat a názáreti Szent Család közbenjárására bízom, amely tökéletes példakép, amelyet Isten ad válaszul a családok kétségbeesett segélykérésére. Ha követjük példájukat, otthonaink Isten fényének lámpásai lesznek. Az Úr áldjon meg benneteket. Köszönöm.

Az Úr legyen veletek.
Áldott legyen az ő neve.
Segítségünk az Úr nevében van.
Áldjon meg titeket a Mindenható Isten,
Atya, Fiú és Szentlélek.
Ámen.

Köszönöm.

Gratulálok az elvégzett munkához.

forrás: Bollettino
kép: @VATICAN MEDIA (Vatican News)