Az alábbiakban közöljük azt a táviratot, amelyet Pietro Parolin bíboros államtitkár – XIV. Leó pápa nevében – küldött Őexcellenciája Laurent Ulrichnak Párizs érsekének, a párizsi Notre Dame-ban a compiègne-i kármeliták szentté avatása alkalmából tartott hálaadó szentmise apropóján:

Távirat

Őexcellenciája Laurent Ulrich
Párizs érseke részére
Párizs

A párizsi Notre-Dame boltozatai alatt ma, a tizenhat compiègne-i kármelita nővér szentté avatása tiszteletére felhangzó hálaadó ünneplésben Őszentsége XIV. Leó pápa mély örömmel csatlakozik az összes hívő öröméhez.

Több mint két évszázad telt el azóta, hogy a Nagy Terror idején e szerzetesnők hősi halált haltak a bitófán. A francia forradalom alatt mártírhalált szenvedett számos hívő, szerzetes és pap közül a compiègne-i kármeliták különösen fogvatartóik csodálatát váltották ki, és a legmegkeményedettebb elmékre és szívekre is jótékony nyugtalanságot hoztak, megnyitva az utat az isteni felé. A mártíromságuk által ihletett irodalmi és művészeti alkotások sokasága bizonyítja – ha egyáltalán szükség volna rá -, hogy a művészek nem tévedtek, ahogyan nem tévedett a kivégzésük pillanatában meglepően néma tömeg sem. A szív békéje, amely Szent Teréz e leányaiban lakozott, akik az Egyház liturgiájában kedves himnuszokat és zsoltárokat énekelve mentek a vértanúságba, valóban a mérhetetlen szeretet gyümölcse volt, de egyben annak a hitnek és teológiai reménynek is jele, amely éltette őket.

A vesztőhely előtt a compiègne-i kármeliták már nem csupán egy letartóztatás áldozatai voltak, hanem egy legfőbb ajándék szerzői, amely szerzetesi fogadalmuk felajánlását tette teljessé. Ott, látszólag mindentől megfosztva, valójában gazdagok maradtak fogadalmukban és abban a felszentelésben, amellyel szabadon felajánlották életüket Istennek, „hogy helyreálljon a béke az Egyházban és az államban.”

A teológiai reménytől vezérelve a kármeliták bizonyosak voltak abban, hogy a szeretetből adott életük titokzatos módon gyümölcsöző, követve Krisztus útját, és meg voltak győződve arról, hogy még a legigazságtalanabb szenvedés mélyén is ott rejlik az új élet magja. „Hogyan is neheztelhetnénk ezekre a szegény szerencsétlenekre, akik megnyitják előttünk a mennyország kapuját?” – kiáltotta a perjelnő, akit utolsóként fejeztek le, miközben mosolyogva szólt hóhéraihoz: „Teljes szívemből megbocsátok nektek, ahogy remélem, Isten is megbocsát nekem!” Teljes önátadás, megbocsátás és hála, öröm és béke – ezek a szeretet gyümölcsei, amelyek elárasztották vértanúink lelkét. Tanuljuk meg tőlük a mennyei valóságokra irányuló belső élet erejét és termékenységét!

E hálaadás napján, a compiègne-i kármeliták szentté avatása alkalmából Őszentsége XIV. Leó pápa teljes szívvel adja apostoli áldását a párizsi Notre-Dame székesegyházban jelenlévő híveknek és lelkipásztoroknak, valamint mindazokra, akik távolabbról kapcsolódnak ehhez az eseményhez, amely az egész Egyház számára örömet jelent.

Pietro Parolin bíboros
államtitkár

forrás: Bollettino
kép: Zarándok.ma