Az alábbiakban közzétesszük a Szentatya, XIV. Leó pápa videójának szövegét, amely a lampedusai „üdvözlő gesztusok” UNESCO szellemi örökségként való jelölését támogatja.

A Szentatya videója

Kedves Lampedusán összegyűlt testvérek!

„O’scià!” A lélegzet, a lehelet: így köszöntsétek egymást, köszöntsétek egymást a saját dialektusotokban. És így üdvözölt benneteket szeretett Ferenc pápánk 2013-ban, amikor közétek jött: ez volt az első útja. Tudjátok, hogy a Biblia nyelvén a lehelet az, amit mi „léleknek” fordítunk. És így, amikor üdvözöljük egymást – ma még távolról, de remélem, hamarosan személyesen is – hívőként a Szentlelket, Isten leheletét hívjuk meg egymás számára.

A Lélek gyümölcsei, kedves barátaim, bőségesen jelen vannak köztetek. Arra emlékeztetnek, amit Pál apostol írt a tesszaloniki keresztényeknek: „nagy megpróbáltatások közepette, a Szentlélek örömével fogadtátok az Igét, hogy példaképe legyen minden hívőnek” (1Tessz 1,6-7). Lampedusa és Linosa földrajzi fekvése mindig is Európa kapujává tett benneteket. Az elmúlt évtizedekben ez hatalmas kötelezettséget követelt meg közösségetektől a vendégszeretet iránt, ami a Földközi-tenger szívéből az egyház szívébe juttatott benneteket, „olyannyira” – mondja ismét Szent Pál – „hogy nem is kell beszélnünk róla” (1Tessz 1,8), mert hitetek és szeretetetek már mindenki előtt ismert. Ez egy megfoghatatlan örökség, de valódi örökség.

Az én „köszönetemet”, amely az egész Egyház „köszönete” az önök tanúságtételéért, megismétli és megújítja Ferenc pápa köszönetét. „Köszönöm” az egyesületeknek, önkénteseknek, polgármestereknek és adminisztrációknak, amelyek az idők során egymást váltották; „köszönöm” a papoknak, orvosoknak, biztonsági erőknek és mindazoknak, akik – gyakran láthatatlanul – mosolyt és az emberi arc figyelmét mutatták és mutatják a remény kétségbeesett útját túlélő embereknek.

Önön annak az emberségnek a bástyái, amelyet a kiáltó okok, atavisztikus félelmek és igazságtalan intézkedések hajlamosak aláásni. Nincs igazságosság együttérzés nélkül, nincs legitimitás mások fájdalmának meghallgatása nélkül. Mennyi áldozat – és köztük hány anya és hány gyermek! – a Mare nostrum mélyéről nemcsak az égbe, hanem a szívünkbe is kiált. Sok migráns testvért temettek el Lampadusán, és úgy nyugszanak a földben, mint magok, amelyekből egy új világ akar kicsírázni. Hála Istennek, több ezer arc és név van, akik ma már jobb életet élnek, és soha többé nem fogják elfelejteni az önök jótékonyságát. Sokan közülük maguk is az igazságosság és a béke ügynökeivé váltak, mert a jóság ragályos.

Nővérek és testvérek, a Lélek lehelete soha ne hagyjon el benneteket! Igaz, ahogy múlnak az évek, a fáradtság is felütheti a fejét. Mint egy verseny, elfogyhat a lélegzetetek. A fáradtság hajlamos megkérdőjelezni a megtett dolgokat, és néha még meg is oszt bennünket. Együtt kell reagálnunk, egységesen kell helytállnunk, és újra meg kell nyitnunk magunkat Isten lélegzetének. Minden jó, amit tettetek, úgy tűnhet, mint csepp a tengerben. Nem így vagy, sokkal többről van szó!

A közömbösség globalizációja, amelyet Ferenc pápa éppen Lampedusáról ítélt el, mára úgy tűnik, hogy a tehetetlenség globalizációjává változott. Az igazságtalansággal és az ártatlan fájdalommal szembesülve tudatosabbak vagyunk, de azt kockáztatjuk, hogy mozdulatlanul, némán és szomorúan állunk, és eluralkodik rajtunk az az érzés, hogy nincs mit tenni. Mit tehetek, amikor ilyen nagy gonoszságokkal szembesülök? A tehetetlenség globalizációja egy hazugság gyermeke: hogy a történelem mindig is így ment, hogy a történelmet a győztesek írják. Akkor úgy tűnik, hogy semmit sem tehetünk. Pedig nem így van: a történelmet a zsarnokok pusztítják, de megmentik az alázatosak, az igazak, a mártírok, akikben felragyog a jóság, és a hiteles emberség ellenáll és megújul.

Ahogy Ferenc pápa a közömbösség globalizációjával szemben a találkozás kultúráját állította, úgy szeretném, ha ma együtt elkezdenénk a kiszolgáltatottság globalizációjával szemben a megbékélés kultúráját állítani. A megbékélés a találkozás egy különleges módja. Ma úgy kell találkoznunk, hogy begyógyítsuk sebeinket, megbocsátjuk egymásnak a rosszat, amit tettünk, és azt is, amit nem tettünk, de aminek következményeit viseljük. Annyi félelem, annyi előítélet, annyi fal, még ha láthatatlan is, áll közöttünk és népeink között, egy sebzett történelem következményeként. A gonoszság nemzedékről nemzedékre, közösségről közösségre öröklődik. De a jó is továbbadódik, és erősebb lehet! Ahhoz, hogy ezt gyakoroljuk, hogy újra forgalomba hozzuk, a megbékélés szakértőivé kell válnunk. Meg kell javítanunk, ami eltört, gyengéden kell bánnunk a vérző emlékekkel, türelemmel kell közelednünk egymáshoz, azonosulnunk kell egymás történelmével és fájdalmával, fel kell ismernünk, hogy ugyanazok az álmaink, ugyanazok a reményeink. Nincsenek ellenségek: csak testvérek vannak. Ez a megbékélés kultúrája. A megbékélés gesztusaira és a megbékélés politikájára van szükségünk.

Kedves testvérek és nővérek, haladjunk együtt előre a találkozás és a megbékélés útján. Így a béke szigetei megszaporodnak, hídpillérekké válnak, hogy a béke minden néphez és minden teremtményhez eljusson. A remény és az elkötelezettség e horizontján, Mária, a Tenger Csillaga közbenjárására, megáldalak benneteket és sok szeretettel üdvözöllek benneteket. O‘scià! És szálljon rátok a Mindenható Isten, az Atya, a Fiú és a Szentlélek áldása. Ámen.

forrás: Bollettino
kép: Wikipédia