XIV. Leó pápa ma délelőtt a Vatikáni Apostoli Palota szinódusi termében audiencián fogadta az elmúlt évben felszentelt püspököket.
Az alábbiakban közzétesszük a pápa beszédét, amelyet a jelenlévőkhöz intézett:
Buongiorno, good morning! Elkezdjük énekelni a Veni Creatort. Gondolom, mindannyian kaptatok egy példányt. Remélem, ma reggel valakinek jobb hangja van, mint nekem… A cappella kezdjük.[Veni Creator éneklése]
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.
Béke legyen veletek!
„Az Egyház szolgálatában!” Jó reggelt mindenkinek! Először néhány előre megírt megjegyzést fogok mondani olaszul, majd talán áttérek az angolra, hogy a tolmácsok pihenhessenek. Ezután lesz időnk a párbeszédre. Nagyon örülnék, ha minél többen megszólalnátok, talán lehetőségetek lesz néhány kérdést feltenni és így egy kicsit megismerhetjük egymást.
Kétszáz püspök van, csak egy pápa, és nem túl sok időnk, ezért a lehető legjobban ki fogjuk használni. 11 óra körül szünetet tartunk, vagy 11 óráig dolgozunk, majd a délelőtt második felében lesz lehetőségünk üdvözölni egymást, készíteni egy szép fotót – amelyet felakaszthatnak a püspöki rezidenciájukban – és legalább üdvözölni egymást. Így fog tehát telni a délelőtt. Elkezdhetnek gondolkodni a kérdéseiken, vagy azon, mit szeretnének megosztani.
Először néhány előre megírt megjegyzés, olaszul.
Kedves püspöktestvérek,
nagy örömmel üdvözlöm és köszöntöm önöket, szinte a végére érve a képzés és az imádság napjainak, amelyeket együtt éltek át itt Rómában. Köszönetet mondok a Püspöki Dikasztériumnak – bár magam is azt gondoltam, hogy feketébe öltözve érkezem erre a kurzusra… – a Keleti Egyházak Dikasztériumának és az Evangelizációs Dikasztériumnak, a prefektus, a titkárok és munkatársaik személyében, akik gondoskodtak ennek a kurzusnak az előkészítéséről és megszervezéséről.
Mindenekelőtt szeretnék emlékeztetni benneteket egy olyan egyszerű dologra, amit nem vesznek természetesnek: az ajándék, amit kaptatok, nem magatoknak szól, hanem az evangélium ügyének szolgálatára. Arra vagytok kiválasztva és elhívva, hogy elküldjenek benneteket, mint az Úr apostolai és mint a hit szolgái. És éppen erre szeretnék röviden kitérni, mielőtt testvéri párbeszédbe bocsátkoznék veletek: a püspök szolga, a püspök arra hivatott, hogy a nép hitét szolgálja.
Ennek köze van az identitásunkhoz. Később egy kicsit beszélni fogok ennek az identitásnak néhány eleméről és jellemzőjéről, talán néhányan még mindig azt kérdezitek: hogy-hogy engem választottak? Én legalábbis ezt kérdeztem magamtól. A szolgálat nem egy külső tulajdonság vagy egy szerepkör gyakorlásának módja. Ellenkezőleg, azoktól, akiket Jézus tanítványoknak és az evangélium hírnökeinek hív, különösen a Tizenkettőtől, belső szabadságot, lelki szegénységet és a szeretetből fakadó szolgálatra való készséget követel, hogy megtestesítsék ugyanazt a választást, amelyet Jézus is tett, aki azért lett szegény, hogy minket gazdagítson (vö. 2Kor 8,9). Ő Isten stílusát mutatta meg nekünk, aki nem hatalomban nyilatkozik meg nekünk, hanem egy Atya szeretetében, aki a vele való közösségre hív bennünket.
A püspöki felszenteléssel kapcsolatban Ágoston a következőket mondja: „Mindenekelőtt annak, aki a nép élén áll, meg kell értenie, hogy sokak szolgája” (Prédikáció 340/A, 1). Ugyanakkor emlékeztet arra, hogy az apostolokba „bizonyos nagyravágyás” lopakodott (uo.), amely előtt Jézusnak orvosként kellett közbelépnie, hogy meggyógyítsa őket. Sőt, emlékezzünk az Úr figyelmeztetésére, amikor látta, hogy a tizenkettek csoportja azon vitatkozik, ki a legnagyobb: „Aki nagy akar lenni köztetek, az lesz a szolgátok, és aki első akar lenni köztetek, az lesz mindenkinek a rabszolgája” (Mk 10, 43-44). Ferenc pápa többször mondta: az egyetlen hatalmunk a szolgálat, mégpedig az alázatos szolgálat! Nagyon fontos, hogy elmélkedjünk és próbáljuk megélni ezeket a szavakat.
Ezért arra kérlek benneteket, hogy legyetek mindig éberek, járjatok alázatban és imádságban, hogy szolgái legyetek azoknak az embereknek, akikhez az Úr küld titeket. Ez a szolgálat – emlékeztet Ferenc pápa egy ilyen alkalomból – abban fejeződik ki, hogy Isten közelségének jele legyetek: „A ránk bízott néphez való közelség nem egy opportunista stratégia, hanem alapvető feltételünk.” Jézus szeret közeledni testvéreihez rajtunk keresztül, nyitott kezünkön keresztül, amely simogat és vigasztal; szavainkon keresztül, amelyeket azért mondunk, hogy az evangéliummal kenjük fel a világot és ne magunkat; szívünkön keresztül, amikor az testvéreink gyötrelmeivel és örömeivel töltődik fel” (A képzési kurzuson résztvevő püspökökhöz intézett beszéd, 2019. szeptember 12.).
Ugyanakkor ma fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mit jelent a nép hitének szolgái lenni. Bármennyire is fontos és szükséges, pusztán az a tudat, hogy szolgálatunk a szolgálat szellemében, Krisztus képmásában gyökerezik, nem elég. Valójában ezt az apostolkodás stílusában is le kell fordítani, a lelkipásztorkodás és a kormányzás különböző formáiban, az igehirdetés utáni vágyakozásban, olyan sokféle és kreatív módon, amilyen sokszínűek és kreatívak a konkrét helyzetek, amelyekkel szembesülni fogtok.
A hit és annak továbbadása válsága, valamint az egyházi tagsággal és gyakorlattal kapcsolatos küzdelmek arra hívnak bennünket, hogy újra felfedezzük a szenvedélyt és a bátorságot az evangélium új hirdetésére. Ugyanakkor különböző, a hittől távolinak tűnő emberek gyakran visszatérnek, hogy bekopogtassanak az egyház ajtaján, vagy megnyílnak a spiritualitás új keresése előtt, amely néha nem talál megfelelő nyelvet és formákat a szokásos lelkipásztori javaslatokban. Nem szabad megfeledkeznünk továbbá a többi, inkább kulturális és társadalmi jellegű kihívásról sem, amelyek mindannyiunkat érintenek, és amelyek különösen bizonyos területeket érintenek: a háború és az erőszak drámája, a szegények szenvedése, sokak törekvése egy testvéribb és egységesebb világra, az etikai kihívások, amelyek az élet és a szabadság értékéről kérdeznek bennünket, és a lista bizonyára még hosszabb lenne.
Ebben az összefüggésben az Egyház elküldi önöket, mint gondoskodó, figyelmes lelkipásztorokat, akik tudják, hogyan osszák meg az emberek útját, kérdéseit, aggodalmait és reményeit; olyan lelkipásztorokat, akik vezetők, atyák és testvérek kívánnak lenni a papok és a hitben élő nővérek és testvérek számára.
Szeretteim, imádkozom értetek, hogy soha ne hiányozzon belőletek a Lélek szele, és hogy felszentelésetek öröme, mint édes illat, azokon is elterjedjen, akiket szolgálni fogtok. Köszönöm!
forrás: Bollettino
kép: @VATICAN MEDIA (Vatican News)
